Kézi Eb: Így nem lehet! Amit megbeszélünk, be kell tartani – Nagy L.

Vágólapra másolva!
2016.01.18. 20:27
Az Oroszország–Magyarország (27–26) kézilabda Európa-bajnoki mérkőzés után Nagy László értékelt az M4 Sportnak.



„Megbeszéltük, hogyan kezeljük a kipattanókat, de ők profitáltak ebből – mondta Nagy László. – Így nem lehet! Amit megbeszélünk, be kell tartani. Fegyelmezetlenek voltunk. Tizennégy gólt kaptunk az első félidőben, ebből hetet lerohanásból. Nagyon nehéz így játszani.”

„Megbeszéltük, hogyan kezeljük a kipattanókat, de ők profitáltak ebből – mondta Nagy László. – Így nem lehet! Amit megbeszélünk, be kell tartani. Fegyelmezetlenek voltunk. Tizennégy gólt kaptunk az első félidőben, ebből hetet lerohanásból. Nagyon nehéz így játszani.”

„Visszajöttünk a második félidőben, de a tiszta helyzeteket be kellett volna lőni. Ma ennyire tellett. Kár érte, mert jó lett volna nyerni az oroszok ellen. Dujsebajev magára vállalta a felelősséget, de mi hagytuk ki a lehetőségeket. A megbeszélt dolgokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Jól felkészítettek minket, de részben nem azt csináltuk, amit megbeszéltünk.”

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
12 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
13 órája

A dánokat és a horvátokat is hatalmas tömeg fogadta a kézilabda Eb után – videók

Kézilabda
16 órája

Dánia a döntőben sem kegyelmezett Németországnak a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 19:47

A horvátok tíz év után lettek újra bronzérmesek a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.02.01. 17:21

Szegedi az álomcsapatban, Gidsel révén először lett dán játékos a férfi kézi Eb MVP-je

Kézilabda
2026.02.01. 13:52

A németek visszavágnának Dániának a férfi kézilabda Eb-döntőben

Kézilabda
2026.02.01. 10:40

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15
Ezek is érdekelhetik