Kézi BL: Gulyás visszatérhet, Zeitz nem játszhat Flensburgban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.02.25. 20:38
Christian Zeitz egészen biztosan nem lesz ott az MVM Veszprém szombati flensburgi Bajnokok Ligája-csoportrangadóján, jó hír viszont, hogy Gulyás Péter hosszú kényszerszünet után most jelentkezhet először játékra .

A közelmúltban térd-, Achilles-ín- és még talpsérüléssel is bajlódó magyar jobbszélső az idei Európa-bajnokságról is lemaradt, igaz, így a kínos kudarcsorozatnak is csak távoli szemlélője lehetett.

Xavier Sabaté, a veszprémiek vezetőedzője tisztában van azzal, hogy a 2014-ben a BL négyes döntőjéből aranyéremmel távozó SG Flensburg-Handewitt elleni összecsapás kimenetelén állhat vagy bukhat, hogy együttese a mostani csoportmérkőzések után a könnyebbnek vagy a nehezebbnek ígérkező ágon folytatja-e a szereplését. Ha szombat este vereséget szenved a Veszprém, harmadik helyezettként a rögösebb útra tévedhet.

„Mindenki tudja Veszprémben, hogy sorsöntő mérkőzés vár ránk, ahogy itt mondják, kőkemény összecsapás – jelentette ki a látványosan gyarapodó magyartudását csillogtató spanyol szakember a Telekom Sporthírszolgálat munkatársának. – Olyan, jó igazolásokkal megerősített és megfiatalodott ellenfél vár ránk Flensburgban, amely az idei négyes döntőben újra meglepetést okozhat. Semmit sem számít, hogy tavaly szeptemberben Veszprémben négy góllal le tudtuk győzni, mert ez már csak sporttörténelem és matematika. Új fegyverek kerülnek majd elő a csapatok arzenáljából. Hogy milyenekre lesz szükség, azt a Flensburg meccseinek videofelvételeit elemezve nagyjából már tudjuk, de butaság lenne azt hinni, hogy Ljubomir Vranjes kollégám és a segítőtársai ölbe tett kézzel készülnek a szombati hatvan percre."

Negyvennyolc órával a németországi vendégszereplés után az MVM Veszprém újra rendezheti a sorait, mert hétfő este fél hatkor hazai pályán ismét a Zágrábbal kell megmérkőznie, ezúttal a SEHA-ligában. Azzal a horvát ellenféllel, amelyikkel néhány napja – akkor még a Bajnokok Ligájában – bizony nehezen bírt Sabaté csapata.

„Nagyon sok meccset játszunk, de ugyanígy van ezzel a Flensburg-Handewitt is. Nekik a Bundesliga-rangadók mellett kell újra és újra a Bajnokok Ligájában bizonyítaniuk, nekünk pedig a két nemzetközi kupasorozatunkban. Ilyen a mai kézilabda, ez a szépsége, de a nehézsége is."

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04

Hazai győzelemmel kezdte a Veszprém a BL-t, Gáncs-Pető öt gólt dobott

Kézilabda
2026.09.09. 20:22

Férfi kézilabda BL-erősorrend: változatlanul izgalmas mezőny 16 helyett 24 csapattal

Kézilabda
2026.09.08. 12:59

Bombaigazolás: a Costa testvérek a Bundesligában folytatják

Kézilabda
2026.08.03. 16:43

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18