Női kézilabda: ebbe a norvég csapatba tér haza Sulland

2016.02.16. 16:38
Az már korábban tudható volt, hogy az idény végén távozik a jelenleg a Győri Audi ETO-t erősítő Linn Jörum Sulland, ma az is kiderült, hogy a 31 éves jobbátlövő a Vipers Kristiansandban folytatja pályafutását.

Mint ismert, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékos nyáron csatlakozott a Győrhöz, miután nem kapott igazán lehetőséget a Larvikban Nora Mörk mögött. Mörk a következő szezontól szintén csatlakozik az ETO-hoz, míg Sulland ellenkező útvonalat jár be.

Ma Skype-on jelentkezett be a nagy terveket szövögető Vipers Kristiansand sajtótájékoztatóján, ahol hivatalosan is bejelentették a megszerzését.

„Szerettem volna hazatérni Norvégiába. Magammal viszem azt a tudást, amit a világ legjobb klubjai közül kettőben megszereztem" – mondta Sulland, aki örül, hogy új meghatározó klub épül a hazájában.

A Kristiansand Sullandon kívül megszerezte a Glassverket trióját, Jeanette Kristiansent, Kristin Nörstebőt és Kari Brattsettet is. A csapat korábban szerette volna hazacsábítani a válogatott két klasszisát, Katrine Lundét és Heidi Lökét is.

Sulland Skype-on keresztül jelentkezett be
Sulland Skype-on keresztül jelentkezett be

 

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55