Női kézi: öt távozó, két válogatott érkező a Debrecennél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.03.21. 13:27
null
Nagy változások Debrecenben (Fotó: dvsckezilabda.hu)
A DVSC-TVP női kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, öt játékos távozik, három pedig érkezik a klubhoz.

„A 2015–2016-os szezon befejezése után öt játékosunk távozik. Slakta Petra, Szilágyi Ágnes és Víg Vivien az MTK-ban folytatja pályafutását, Karnik Szabina és Kudor Kitti pedig Dunaújvárosba igazol” – olvasható a dvsckezilabda.hu oldalon.

„A jobb szélre a debreceni nevelésű, egykori válogatott Csáki Viktória érkezik, aki jelenleg a Fehérvár KC játékosa, vele kétéves szerződést kötöttünk. A belső posztokra két külföldi válogatott kézilabdázót igazoltunk. Az egyik, a 27 éves, orosz válogatott kerettag, balkezes jobbátlövő Anna Punko, aki jelenleg a Rosztov Don játékosa. A másik játékos, egy, az orosz bajnokságban játszó, válogatott, jobbkezes átlövő-irányító, akinek nevét, jelenlegi szerződésének egy pontja miatt, május végéig nem hozhatjuk nyilvánosságra. Mindkét új légiós egy plusz egyéves megállapodást írt alá” – tették hozzá.

Legfrissebb hírek

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
23 órája

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Női kézi NB I: bő tíz percig bírta a Budaörs az Esztergom tempóját

Kézilabda
2025.09.05. 19:27

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

A DVSC Fehérváron, az FTC otthon a Mosonmagyaróvár ellen nyert simán a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.03. 19:49
Ezek is érdekelhetik