Férfi kézi: a Szeged világbajnoka egy évvel hosszabbított

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.04.20. 17:06
José Manuel Sierra, a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának spanyol válogatott kapusa egy évvel meghosszabbította szerződését, így 2017-ig biztosan a csapatot erősíti.

A 37 esztendős kapuvédőt 1996-ban szerződtette a világhírű FC Barcelona. A katalán együttessel négyszer nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ezután Valladolidba igazolt, majd egy évet lehúzott a Ciudad Realban. A 194 centiméter magas kapus ezt követően ismét Juan Carlos Pastor csapatát erősítette, tizenegy évet játszott a valladolidi csapatban. A 2012–2013-as szezonban országot váltott, és az alaposan megerősödő Paris SG játékosa lett.

Hazájában ötször volt bajnok, Franciaországban egyszer lett aranyérmes, Juan Carlos Pastorral 2009-ben megnyerte a KEK-et. 2013-ban világbajnoki aranyat szerzett a spanyol együttessel, 2014-ben pedig bronzérmet a dániai Eb-n, mielőtt azon a nyáron a Szegedhez szerződött.

Mint beszámoltunk róla, a szegediek másik kapusa, Piotr Wyszomirski a német Lemgóban folytatja pályafutását, ezt most a Tisza-parti klub is megerősítette, a gárda közös megegyezéssel szünteti meg a lengyel játékos szerződését. Sajtóhírek szerint Wyszomirskit a Kielcében szereplő Marin Sego pótolhatja.

Legfrissebb hírek

Bajnokok Ligája-győztes kapust igazolt a Szeged kézilabdacsapata

Kézilabda
9 órája

Az FTC-től szerződtetett beállót a Szigetszentmiklós férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:32

Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:10

Mikler Roland: Csodák vannak, de ahhoz nem így kell játszanunk

Kézilabda
2026.04.29. 21:54

A Szeged első kézilabdás bajnokcsapatát köszöntötték Algyőn

Kézilabda
2026.04.26. 12:07

A brazil Lewandowski nyártól Mosonmagyaróváron kézilabdázik

Kézilabda
2026.04.20. 11:06

Bejelentette Máthé Dominik szerződtetését az Ohrid – hivatalos

Kézilabda
2026.04.01. 11:36

Két szegedi játékos is Horvátországba igazol – hivatalos

Kézilabda
2026.03.20. 15:20
Ezek is érdekelhetik