Férfi kézi: Folyton azt kérdezik, megnyerjük-e a BL-t – Sabaté

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.28. 15:17
Xavier Sabaté, az MVM Veszprém vezetőedzője szerint csapatának nem lesz könnyű dolga a Vardar Szkopje elleni Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágóján, ugyanakkor bízik a továbbjutás kiharcolásában.

A Veszprém nagy lépést tett a férfi kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutás felé, a negyeddöntő első mérkőzésén 29–26-ra győzött a Vardar Szkopje otthonában.

A visszavágó szombaton lesz Veszprémben, azonban hiába nyert idegenben a magyar csapat, Xavier Sabaté nehéz mérkőzésre számít.

„Nincsenek kétségeim afelől, hogy a Vardar mindent megtesz a továbbjutásunk megakadályozása érdekében. Igazi élcsapatról beszélünk, amelynek top edzője van, ezért is mondom folyamatosan a játékosaimnak, hogy a koncentráció egyetlen pillanatra sem hagyhat alább, mert azt egy ilyen ellenfél rögtön kihasználná” – figyelmeztette csapatát a spanyol szakember, aki a macedónok vezetőedzőjéről is beszélt néhány szót.

„A Vardar edzője, Raúl González biztosan megpróbál meglepni bennünket, ezért készen kell állnunk bármilyen helyzet megoldására.”

Sabaté az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) hivatalos oldalának, a eurohandball.com-nak azt is elárulta, nehézséget okoz neki eldönteni, hogy melyik kapusa védjen, mivel Mirko Alilovic és Mikler Roland is a világ élvonalába tartozik.

„Különösen nehéz feladat a kezdő kapus kiválasztása. Mirko Alilovic és Mikler Roland is nagyszerűen teljesít, nagy magabiztosságot ad a csapatnak, hogy ilyen kivételes képességű kapuvédői vannak, akik szerintem a világ legjobb kapusduóját alkotják. Mindkettőjükben száz százalékig megbízom.”

„Mirkónak az első meccsen volt néhány lélegzetelállító védése, ugyanakkor hozzá kell tennem, hogy a védelem is nagyszerűen dolgozott a Vardar ellen. Mindig azt mondom, hogy kizárólag a csapat számít, és szerencsére a játékosaim is osztják ezt a filozófiát” – mondta Sabaté a eurohandball.com-nak.

A 39 esztendős szakembert a szurkolók folyamatosan a BL-győzelemről kérdezgetik, ő azonban nem szeretne ennyire előre szaladni.

„Tizenhat világklasszis játékos alkotja a keretet, a sportban azonban semmit sem lehet biztosra venni. Az emberek folyton azt kérdezik tőlem, hogy megnyerjük-e végre a BL-t, de ilyen vetélytársak mellett ostobaság lenne kijelenteni, hogy úgy lesz. Annyit mondhatok, hogy mindent beleadunk a siker elérése érdekében. Mindig a saját csapatomat és a következő mérkőzést tartom szem előtt. Hatalmas hiba lenne másként tenni a Vardar esetében, amely nagyszerű csapat, nehéz mérkőzésre számítok ellene” – zárta gondolatait a Veszprém edzője.

Az MVM Veszprém és a Vardar Szkopje szombaton 17.30-tól csap össze egymással a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének visszavágóján.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Április 30., 17.30:
MVM Veszprém–Vardar Szkopje (macedón)
Az első mérkőzésen: Vardar Szkopje–MVM Veszprém 26–29

Legfrissebb hírek

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
16 órája

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2025.09.10. 22:34

A Veszprém 16 év után vereséggel kezdte a férfi kézilabda Bajnokok Ligáját

Kézilabda
2025.09.10. 20:25

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
2025.09.10. 11:48

Férfi kézi BL: 11 szupercsapat csatázhat a négyes döntőbe jutásért

Kézilabda
2025.09.10. 07:44

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

77 gólos meccsen nyert a Veszprém Budakalászon

Kézilabda
2025.09.06. 18:37
Ezek is érdekelhetik