Női kézi: Tárgyalunk Kim Rasmussennel is – Pálinger

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2016.04.10. 22:03
null
Romániában úgy tudják: Kim Rasmussen a legesélyesebb a magyar női válogatott irányítására (Fotó: AFP)
A román ProSport napilap értesülései szerint a lengyel válogatottat és a román CSM Bucuresti – frissen a Bajnokok Ligája négyes döntőjébe jutó – csapatát irányító dán szakember, Kim Rasmussen a legesélyesebb a magyar női kézilabda-válogatott irányítására. Ám ennyire azért nem egyszerű a helyzet.



„Igen, tárgyalunk Kim Rasmussennel is – árulta el Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda-szövetség női válogatottakért felelős alelnöke. – De arra nincs felhatalmazásom a szövetség elnökségétől, hogy beszámoljak róla, mennyire előrehaladottak ezek a tárgyalások. Annyit elmondhatok, hogy alaposan feltérképeztük a lehetőségeket, a szóba jöhető összes szakemberrel felvettük a kapcsolatot, és aki ismeri a kézilabdát, annak számára aligha meglepetés, hogy Kim Rasmussen is közéjük tartozik. Örömmel mondhatom, hogy népszerű poszt a magyar kapitányé, sokan látnak fantáziát a válogatottunkban, a magyar női kézilabdában.”

Az alelnök azt is elárulta, hogy mostanra azért már szűkült a lehetséges szövetségi kapitányok elsőre bőnek mondható köre – viszont még az sem dőlt el, hogy magyar vagy külföldi szakember irányítja-e a nemzeti csapatot, amelyet jelenleg a Győr, illetve a Ferencváros vezetőedzője, a spanyol Ambros Martín, valamint Elek Gábor vezet ideiglenes jelleggel.

„Nem kapkodjuk el a döntést, hiszen egyrészt nem szorít minket az idő, nyárig jó kezekben van a válogatott – mondta Pálinger. – Másrészt sűrű most a szezon, nem egyszerű egyáltalán időpontot egyeztetni a jelöltekkel, hiszen senkit sem akarunk klubjának BL-küzdelmei vagy válogatottjának fontos meccsei közben zavarni. Nincs miért rohannunk, az a legfontosabb, hogy részletesen körbejárjuk a döntést, hiszen négyéves ciklusban gondolkozunk, a tokiói játékokig keresünk kapitányt.”

Legkorábban minden bizonnyal a szövetség április 25-i elnökségi ülésén születhet döntés a befutó személyéről.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51

Kézi: kikaptak a svédektől a magyarok az U19-es fiú-vb középdöntőjében

Utánpótlássport
2025.08.12. 13:49
Ezek is érdekelhetik