Női kézi: Rasmussen elismerte, hogy elhagyja a CSM-et

2016.05.14. 06:52
null
Kim Rasmussen távozik Bukarestből (Fotó: Veres Viktor)
A magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitányi posztjára csábított Kim Rasmussen elismerte, hogy a mostani idény végén elhagyja a CSM Bucuresti együttesét.

 

A múlt hétvégén Budapesten a Bajnokok Ligája négyes döntőjét megnyerő CSM Bucuresti pénteken 45–30-ra győzött a Rapid otthonában, ezzel bejutott a Román Kupa négyes döntőjébe.

A csapat hívei azonban kaptak egy rossz hírt is, ugyanis a mérkőzés után Kim Rasmussen elismerte, hogy távozik a CSM-től.

„Remélem, hogy az új edző építeni tud arra, amit elkezdtünk itt. Nagyszerű csapatunk van, amely tovább fejlődhet, a következő szezonnak is szép reményekkel vághat neki – mondta a dán szakember a DIGI Sportnak, azt viszont nem erősítette meg, hogy a magyar válogatott élén folytatja. – Még nem tudom, hol edzősködöm a következő idényben. Közel vagyunk a hivatalos bejelentéshez, már csak apróságokban kell megállapodnunk.”

A román ProSport szerdai cikke azt állította, 99 százalék, hogy Kim Rasmussen a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya lesz. Farkas Mátyás, Rasmussen menedzsere az NSO megkeresésére elmondta, hogy a magyar mellett a svéd és a dán szövetségtől is megkeresték őket.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
19 órája

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28