Női kézilabda: a Szegednél folytatja a BL-győztes balszélső

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.05. 13:58
Az NB I/B-s Szeged KKSE női kézilabdacsapata szerződtette a Mosonmagyaróvári KC SE játékosát, Szepesi Ivettet – adta hírül a delmagyar.hu.

Az új játékos érkezéséről a Szeged ügyvezetője, Bella Árpád számolt be.

„Szepesi Ivettel sikerült megállapodnunk. Az egykori válogatott balszélső kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, a Győrrel érte el pályafutása legnagyobb sikereit. Játszott a Dunaferr, a Hódmezővásárhely, a Siófok színeiben, míg a mostani szezonban a Mosonmagyaróvárt erősítette, 24 NB I-es meccsen 81 gólt szerzett. Ivett Hódmezővásárhelyen született, párjával visszaköltöznek, így kapóra jött az ajánlatunk. Jelenleg utánpótlásedzőként is dolgozik, mindenképpen számítunk majd a munkájára. Úgy gondolom, nagy erőssége lesz a csapatunknak, egy remek és rutinos játékost sikerült megszereznünk” – mondta Bella a delmagyar.hu-nak.

Az már korábban eldőlt, hogy a Szegedet a 2016–2017-es idénytől Bakó Botond irányítja.

Legfrissebb hírek

Fájó hazai vereséggel kezdett a Szeged a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.11. 20:36

Olimpiai és világbajnok dán balátlövő érkezhet a Veszprémbe – sajtóhír

Kézilabda
2025.09.07. 12:02

Kézi: Los Angeles és Brisbane lebeg az ETO-akadémisták szeme előtt

Utánpótlássport
2025.09.06. 21:04

Az NB I után a Bajnokok Ligájában is jól rajtolna a Debrecen

Kézilabda
2025.09.04. 08:22

Kézilabda: az U19-es vb után már az NB I-re készül Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2025.08.28. 09:05

Kézi: Lendvai reméli, az U19-es vb csak a kezdet a válogatottban

Utánpótlássport
2025.08.24. 09:06

Kézilabda: félig üres a magyar pohár az U19-es fiú-vb után

Utánpótlássport
2025.08.19. 18:28

Zsiga Gyula: A tehetség és a szorgalom kevés az élsportolóvá váláshoz

Kézilabda
2025.08.13. 17:51
Ezek is érdekelhetik