Kézi: A következő szezon Győrje is az én csapatom – Kelecsényi

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.20. 16:45
Mint korábban megírtuk, a Győri Audi ETO női kézilabdacsapatának éléről tavasszal távozó Kelecsényi Ernő a szlovák szövetség alelnöke lett. A sportvezető a pozsonyi Új Szónak adott interjújában elmondta, a következő szezon Győrjét is a magáénak érzi, miközben a szlovák kézilabda fellendítésén fáradozik.

„Természetesen, hiszen azt gondolom, ez az én csapatom, sőt, még a következő szezon Győrje is az én csapatom – mondta Kelecsényi Ernő arra a kérdésre, elment-e a májusi budapesti Bajnokok Ligája négyes döntőre. – Én tárgyaltam Nora Mörk megszerzéséről hosszú heteken keresztül, személyesen is kötődöm a csapathoz. Elmentem a final fourra, és nagyon sajnáltam, hogy a pillanat nem velünk volt, amikor velünk is lehetett volna."„Természetesen, hiszen azt gondolom, ez az én csapatom, sőt, még a következő szezon Győrje is az én csapatom – mondta Kelecsényi Ernő arra a kérdésre, elment-e a májusi budapesti Bajnokok Ligája négyes döntőre. – Én tárgyaltam Nora Mörk megszerzéséről hosszú heteken keresztül, személyesen is kötődöm a csapathoz. Elmentem a final fourra, és nagyon sajnáltam, hogy a pillanat nem velünk volt, amikor velünk is lehetett volna."

A sportvezető az Új Szónak adott interjúban a távozásának hátterét is megvilágította: „Az utolsó időszakban világossá vált számomra, hogy az elnökség nem mindenben gondolkodik úgy, mint én. Ezek az eltérő megközelítések egyre nyilvánvalóbbá váltak. Én a saját utamat szerettem volna folytatni, és úgy gondoltam, 56 évesen már tényleg szeretném azt csinálni, amit én gondolok. Jól jött, hogy volt ez a lehetőség a szlovák szövetségnél, és gyakorlatilag kiesés nélkül tudtam folytatni a kézilabdát, amit imádok."

Kelecsényi elmondta, hatéves stratégiát alakítottak ki, amelynek értelmében 2017-től regionális központokat hoznak létre, ahol a 14-18 év közötti korosztály képzése zajlik majd. Ezeket a centrumokat a szlovák szövetség fogja finanszírozni. Fontos lépés, hogy a korábbi német női kapitányt, Heine Hensent szerződtették a technikai igazgató posztjára.

„Heine szeretne itt olyasmit végrehajtani, amit a hollandok az elmúlt tíz évben, amikor hátsó pozícióból indulva egy világbajnoki döntős és olimpiai esélyes válogatottat tudtak összerakni."

Kelecsényit arról a különleges helyzetről is kérdezték, hogy a dél-szlovákiai tehetséges lányok gyakran Győrben folytatják, majd a magyar állampolgárságot is felveszik.

„Múlt csütörtökön játszottunk a magyar ifjúsági válogatottal egy edzőmeccset, ahol Lakatos Rita és Hudák Emma is magyar színekben szerepelt. Nekem ez nehéz helyzet volt, ők az én elnökségem alatt kerültek Győrbe. Azt gondolom, hogy azok a játékosok, akik elérik a Győr szintjét, játsszanak ott, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy szlovák válogatottak maradjanak. Viszont azokat, akik csak a létszám miatt mennének el Győrbe, mindenképpen szeretnénk itt tartani Szlovákiában, annak érdekében, hogy a bázis szélesedjen. Erre látok reális esélyt."

Legfrissebb hírek

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
7 órája

Női kézilabda: eltaláltuk a Győr bajnoki címét és a Ferencváros második helyét is

Kézilabda
2026.06.29. 10:51

Női kézi BL: a címvédő megkapta a Győrt a csoportjába, megvannak a Fradi ellenfelei is

Kézilabda
2026.06.26. 11:29

Három győri, négy metzi az EHF álomcsapatában

Kézilabda
2026.06.23. 12:26

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Pődör Rebeka a gólkirály, Csíkos Luca dobta a legtöbb akciógólt – a női kézilabda NB I idénye számokban

Kézilabda
2026.06.18. 11:12

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17
Ezek is érdekelhetik