Strandkézi: Tápai Szabina a margitszigeti vb háziasszonya

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.07.07. 23:57
Tápai Szabina lesz a július 12-én rajtoló margitszigeti strandkézilabda-világbajnokság háziasszonya. Az EHF-kupa-győztes játékos részt vesz a keddi megnyitóünnepségen is, és folyamatosan figyelemmel kíséri a torna történéseit.  

„Mivel gyerekkorom óta a kézilabda teszi ki az életem nagy részét, így a nyáriasított változatát is imádom. Nagyon jó ötletnek tartottam, amikor kitalálták ezt a sportágat. Volt olyan nyár, amikor még a régi fehérvári csapattal Velencén beneveztünk a strandkézilabda bajnokságra is – mondta el Tápai Szabina. – Most, hogy a labdarúgó-válogatottunk ilyen sikeresen szerepelt az Európa-bajnokságon, a helyszínen is több ezernyi szurkolóval a háta mögött, azt kívánom a strandkézilabda-csapatainknak is, hogy olyan jó hangulatban tudjanak játszani, mint az Eb-n a futballistáink! Mivel évek óta kiemelkedő eredményeket érünk el strandkézilabdában felnőtt, illetve utánpótlás szinten is, én meg merem kockáztatni, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon még a végső győzelem is megszülethet! Hajrá, magyarok!” Tápai Szabina. – Most, hogy a labdarúgó-válogatottunk ilyen sikeresen szerepelt az Európa-bajnokságon, a helyszínen is több ezernyi szurkolóval a háta mögött, azt kívánom a strandkézilabda-csapatainknak is, hogy olyan jó hangulatban tudjanak játszani, mint az Eb-n a futballistáink! Mivel évek óta kiemelkedő eredményeket érünk el strandkézilabdában felnőtt, illetve utánpótlás szinten is, én meg merem kockáztatni, hogy a hazai rendezésű világbajnokságon még a végső győzelem is megszülethet! Hajrá, magyarok!”

„Szabina tökéletes választás a strandkézilabda-világbajnokság háziasszonyi szerepére, hiszen ismert, a teremkézilabdában is sikeres sportoló, azonban tökéletesen azonosul azzal az életérzéssel, amit a játék strand-változata sugall – hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda-szövetség főtitkára. – Kollégáimmal együtt nagyon készülünk, egyúttal várjuk már a keddi nyitányt a Palatinus-strandon. A világbajnokság igazi nyári ünnepe lesz szeretett sportágunknak, reményeink szerint zajos magyar sikerekkel! Mindenkit szeretettel várunk a Margitszigetre!"

Tápai Szabina és Novák András
Tápai Szabina és Novák András
Legfrissebb hírek

Elődöntős a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-selejtezőn

Kézilabda
2026.07.11. 21:15

Strandkézilabda Eb-selejtező: csoportgyőztesként negyeddöntős a magyar női válogatott

Kézilabda
2026.07.10. 20:42

Strandkézilabda Eb-selejtező: a magyar női válogatott kijutott a kontinenstornára

Kézilabda
2026.07.09. 20:02

Strandkézilabda Eb-selejtező: csütörtöktől Zágrábban szerepel a magyar női válogatott

Kézilabda
2026.07.08. 22:25

Strandkézi: U17-es Eb-győztes a leányválogatott, a fiúk bronzérmesek

Utánpótlássport
2026.07.05. 20:47

Strandkézilabda-vb: A másodedző szerint a felkészülési torna hiányzott a magyar válogatottnak

Kézilabda
2026.06.29. 10:58

Strandkézilabda-vb: nyolcadik lett a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.28. 11:01

Strandkézilabda-vb: a hetedik helyért játszhat a magyar válogatott

Kézilabda
2026.06.27. 22:39