Fehérvár: közös logó és arculat a kézi- és kosárlabdaklubnál – kép

MTI MTIMTI MTI
2016.09.07. 18:19
null
Az új közös logó
Közös logót és arculatot használ a jövőben az Alba Fehérvár KC női kézi- és az Alba Fehérvár férfi kosárlabdaklub.

 

A témában tartott szerdai székesfehérvári sajtótájékoztatón Balássi Imre, az egyesületeket működtető Köfém SC és Alba Regia SC elnöke elmondta, hogy a közös logó és arculat ellenére a klubok önálló gazdálkodása megmarad.

Megjegyezte: Székesfehérvár az egyedüli olyan magyar város, amely az ötből négy látvány csapatsportágban nemzetközi kupában induló egyesülettel rendelkezik. Ennek ellenére kevesen azonosítják a várost a sportsikerekkel, miközben biztos hátteret nyújt a kluboknak – tette hozzá.

A klubelnök közölte, hogy sportágtól független a logó, amely azonban köthető a városhoz. Jelezte, hogy az ehhez kapcsolódó brand építésével igyekeznek saját bevételre is szert tenni.

Cser-Palkovics András Székesfehérvár polgármestere hangsúlyozta, hogy a város életében a sport megkerülhetetlenül fontos, a szurkolók már nagyon várják a szezonkezdeteket és bíznak a sikeres nemzetközi és hazai szereplésben. Örömének adott hangot amiatt, hogy a két klubvezetés gondolt a közös logóra, mert így még inkább előtérbe helyezik Székesfehérvárt, amely sokat áldoz a klubokra.

Balássi Imre bejelentette még, hogy a két klub – országosan egyedülálló módon – közösen hoz létre metodikai centrumot egy helyi szállodában. A TAO-támogatásból, mintegy 70 millió forintból létrejövő, diagnosztikai és mozgásterápiás centrumot a klubok közel ezer utánpótlás és felnőtt sportolója használja majd.

Székely Norbert, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének utánpótlás koordinátora közölte, hogy a gépek folyamatosan érkeznek a metodikai központba. Úgy vélte, azért hasznos a létesítmény, mert ma már nem az az eredményesebb csapat, amelyik sokat edz, hanem amelyik gyorsabban tud regenerálódni.

Deli Rita, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője a szombati EHF-kupa-mérkőzéssel kapcsolatban jelezte: nem vár rájuk könnyű párharc, mivel a nyolc válogatott játékost felvonultató lengyel Gdynia lesz az ellenfelük. Hozzátette, felkészülésük jól sikerült, a keret is kellően erős a célok eléréséhez.

Simon Balázs, az Alba Fehérvár sportigazgatója közölte, hogy két hete együtt készül szinte a teljes keret, egyedül Keller Ákos hiányzik, aki a magyar válogatottal Eb-selejtezőkön vesz részt. A fehérvári kosarasok a hét folyamán Kolozsváron nemzetközi tornán vesznek részt, ahol két román és egy szerb csapattal játszanak.

Az MTI kérdésére Balássi Imre elmondta, hogy a női kézilabdázóknál a klub a nemzetközi kupában a csoportkör elérését tűzte ki célul, míg a bajnokságban szeretnének az első ötben végezni. A férfi kosarasoknál elvárás a bajnoki cím megszerzése, míg az európai kupaporondon a csoportkörből való továbbjutás.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
6 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.29. 14:19

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
2026.06.29. 09:00

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kézi: a második meccsüket is megnyerték a magyarok az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.25. 08:31

Kézilabda: kiütéses győzelemmel kezdtek a magyarok az U20-s női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.24. 08:28
Ezek is érdekelhetik