Férfi kézi: válogatott kapust igazolt a Balatonfüred

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.31. 18:04
A Balatonfüred férfi kézilabdacsapata egy plusz egy éves szerződést kötött Radivoje Risztanoviccsel, a montenegrói válogatott 33 éves kapusával.

Radivoje Risztanovics a Partizan Beogradban kezdte pályafutását, majd légióskodott Spanyolországban (Teucro, León, San Antonio), Katarban (al-Ahli) és Németországban (Balingen) is, tavasszal pedig a francia Chambéry kapuját védte.

Bár Belgrádban született, 2015-ben elfogadta a montenegrói válogatott hívását, az idei lengyelországi Európa-bajnokságon a magyar válogatott ellen is védett.

Bár Belgrádban született, 2015-ben elfogadta a montenegrói válogatott hívását, az idei lengyelországi Európa-bajnokságon a magyar válogatott ellen is védett.

A két méter magas kapus eredetileg nem került be a Svédország, illetve Oroszország elleni Eb-selejtezőjére készülő montenegrói válogatott keretébe, utólag mégis behívták, mivel egyik kapustársának gondjai voltak a papírjaival.

Az először kijelölt 16 fős keretben azért nem szerepelt a neve, mert nem volt klubja. Ez a probléma most megoldódott, hiszen a klub hétfő esti közleménye szerint Risztanovics egy plusz egy évre szóló szerződést kötött a Balatonfüreddel.

Legfrissebb hírek

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
2026.02.03. 19:54

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Afentaler Sára és Varga Emőke a román kézilabda-bajnokságba szerződött

Kézilabda
2026.01.13. 12:33

Faluvégi Dorottya és Kuczora Csenge a CSM Bucuresti-be szerződött

Kézilabda
2026.01.08. 17:34

Idő előtt távozik a Győri ETO irányítója – sajtóhír

Kézilabda
2025.12.28. 16:05

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

NS-képeslap: többfunkciós csarnok a balatonfüredi Forrás Sportparkban

Egyéb egyéni
2025.12.19. 11:59

Az FTC bejelentette a dán válogatott irányító érkezését – hivatalos

Kézilabda
2025.12.16. 14:44
Ezek is érdekelhetik