Női kézi: a Fradi új igazolása szerint megérte kivárnia

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.11. 18:52
A hétfőn szerződtetett Marija Jovanovics kedden már a Ferencváros női kézilabdacsapatával edzett. A 30 éves montenegrói válogatott balátlövő elmondta, mindenképpen szeretett volna visszatérni a legmagasabb szintre, és ez most a Bajnokok Ligájában is érdekelt magyar csapattal megvalósul.

„Jó néhány csapat megkeresett az utóbbi időben, de megérte kivárni, mert szerettem volna visszatérni a legmagasabb szintre, és ez a célom a Fradinál megvalósul – mondta a fradi.hu-nak Jovanovics. – Fantasztikusan szép két évet töltöttem Párizsban, de lemaradtunk mindig a nemzetközi kupáról és nagyon hiányzott a Bajnokok Ligája."„Jó néhány csapat megkeresett az utóbbi időben, de megérte kivárni, mert szerettem volna visszatérni a legmagasabb szintre, és ez a célom a Fradinál megvalósul – mondta a fradi.hu-nak Jovanovics. – Fantasztikusan szép két évet töltöttem Párizsban, de lemaradtunk mindig a nemzetközi kupáról és nagyon hiányzott a Bajnokok Ligája."

Jovanovics az év elején súlyos térdsérülést szenvedett, de elmondása szerint már teljesen rendbe jött, és a riói olimpián már játszott is. „Rió után kellett egy kis pihenő, mert előtte nagyon keményen edzettem a részvétel érdekében. Az természetesen nem a legjobb, hogy nem voltam még a csapattal a felkészülési időszakban, de azon leszünk, hogy minél előbb elérjem a csúcsformámat."

„Tisztában vagyok vele, hogy gólokat várnak tőlem, de azt is szem előtt tartjuk, hogy lépésről lépésre kell haladnunk, mert nem az a cél, hogy egyszer dobjak tíz gólt, hanem, hogy hosszú távon egyenletesen jó teljesítményt nyújtsak" – mondta arról az új szerzemény, hogy mit várnak tőle a Népligetben.

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Ez a személyes oka Glauser Fraditól való távozásának

Kézilabda
2026.01.26. 22:09

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46
Ezek is érdekelhetik