Női kézi: Tomorinak pechje van, de legalább kiderült, mi a baj

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.05. 10:58
Kiderült, mitől fájdult meg újra Tomori Zsuzsanna tavaly télen műtött térde. Ez a jó hír – a kevésbé jó pedig az, hogy elképzelhető: a válogatott kézilabdázó az idén már nem léphet pályára a Győri Audi ETO-ban.

Tomori Zsuzsanna a tavaly decemberi világbajnokságon szenvedett térdszalagszakadást, és bár úgy tűnt, azóta teljesen meggyógyult, fájdalmai miatt kénytelen volt leállni az edzéssel – az utolsó pillanatban le kellett mondania a válogatott e heti edzőtáborozását is.le kellett mondania a válogatott e heti edzőtáborozását is.

Időközben az ultrahangvizsgálat igazolta Balogh Péter csapatorvos gyanúját: a rögzítőanyag okozza a problémát, azt nem fogadja be a szervezet, felszívódás helyett a terhelés hatására ciszta alakult ki a térd környékén.

„Ilyen eset százból egyszer-kétszer előfordul, sajnos Zsuzsi beleesett ebbe a kicsi táborba. Előreláthatólag három-négy hetet kell kihagynia, de ez nem teljes edzésnélküliséget jelent. A pályára azonban ennél az időnél előbb biztosan nem tud visszatérni" – idézi a Kisalföld Balogh Pétert, aki csütörtökön eltávolítja a rögzítőanyagot a játékos térdéből.

A csapatorvos hangsúlyozta: a térdízülettel nincs gond, az teljesen stabil.

A Kisalföld úgy kalkulál, hogy novembernél előbb nem nagyon számíthat Tomorira az ETO, és mivel az Európa-bajnokság miatt a szezon őszi része november 19-én, a Rosztov-Don elleni hazai BL-meccsel befejeződik, az sem zárható ki, hogy a győri szurkolók csak januárban láthatják újra a pályán.

Legfrissebb hírek

Elek Gábor 2028-ig szerződést hosszabbított Esztergomban

Kézilabda
2025.12.20. 18:42

Női kézilabda NB I: már hét játékos távozott Dunaújvárosból

Kézilabda
2025.12.20. 13:04

A Mosonmagyaróvár hét góllal győzött a NEKA ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.12.19. 19:41

Gyermeket vár a Mosonmagyaróvár montenegrói válogatott átlövője

Kézilabda
2025.12.19. 14:17

Böde-Bíró Blanka szülés után újra edzésbe állt, hamarosan visszatérhet a pályára

Kézilabda
2025.12.19. 10:34

Női kézilabda NB I: lengyel válogatott átlövőt igazolt a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2025.12.18. 17:40

Hosszabbított magyar válogatott beállójával az FTC – hivatalos

Kézilabda
2025.12.17. 11:21

Női kézilabda NB I: az FTC új szerzeménye Jesper Jensen miatt is döntött a klubváltás mellett

Kézilabda
2025.12.17. 09:40
Ezek is érdekelhetik