Kézilabda: együttműködik a szövetség és a Sportkórház

MTI MTIMTI MTI
2016.11.28. 17:52
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) és az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI), azaz a Sportkórház.

A megállapodást a szövetség részéről Kocsis Máté elnök, a kórház képviseletében Soós Ágnes főigazgató főorvos látta el kézjegyével – az MKSZ közleménye alapján.

A két intézmény több területen is együttműködik egymással annak érdekében, hogy a magyar felnőtt és utánpótlás-válogatott kézilabdázók térítésmentesen vehessenek igénybe kötelező, valamint ajánlott, a minél hatékonyabb sportteljesítmény elérése érdekében hasznos egészségmegőrző szolgáltatásokat.

„A Magyar Kézilabda-szövetség számára az egészségvédelem kiemelt fontosságú, hiszen ma már elképzelhetetlen nemzetközi szinten kiemelkedő eredmény megfelelő orvosi, illetve tudományos háttér nélkül – mondta Kocsis Máté. – Az MKSZ szeretné a legmagasabb szintű ellátást biztosítani a válogatott sportolóknak, és a hagyományos egészségügyi vizsgálatokon és ellátásokon túl olyan hosszú távú projektekben is gondolkodunk, mint például a dietetika.”

„Rendkívüli és nagyon üdvözítő lehetőségnek tartjuk ennek a hosszú távú együttmű0ködésnek a létrejöttét, hiszen mindig örömünkre szolgál, ha az OSEI által működtetett komplex sportegészségügyi rendszer adta lehetőségeket olyan kiváló élsportolók, edzőik, felkészítőik és segítőik rendelkezésére bocsáthatjuk, mint a Magyar Kézilabda Szövetség sportolói és sportszakemberei” – tette hozzá Soós Ágnes.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
9 órája

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28