Női kézilabda: Siófokról érkezik Heidi Löke utódja

Vágólapra másolva!
2016.12.05. 16:16
null
Aszma el-Gaui itt még a Siófok mezében dob kapura (Fotó: Földi D. Attila)
A Siófok KC női kézilabdacsapata hivatalosan honlapján jelentette be, hogy tunéziai-magyar beállója, Aszma el-Gaui másfél éves szerződést írt alá a Győri Audi ETO KC-vel.

 

Mint ismert, Heidi Löke november elején jelentette be Győrben, hogy anyai örömök elé néz, így már nem lép többet pályára a szezonban. A klubnál azonnal elkezdték keresni a lehetséges utódot, a jelöltek közül az egyik a Siófok tunéziai-magyar beállója, Aszma el-Gaui volt.

A Rába partiak megkeresése után a tárgyalások eredményre vezettek a két klub között, így eldőlt, hogy el-Gaui a győrieknél folytatja pályafutását.

„Kettős érzések kavarognak bennem, mert egy nagyszerű játékos távozik a klubtól, másrészről viszont büszkeséggel tölt el, hogy Magyarország és egyben a világ egyik legjobb klubcsapata egy siófoki játékosban gondolkodott Heidi Löke pótlását illetően. Ezzel a transzferrel elsősorban a Győri Audi ETO KC nemzetközi esélyeit, valamint a magyar női kézilabdázás érdekeit helyeztük előtérbe" – nyilatkozta Fodor János, a Siófok KC ügyvezetője a siofokkc.hu-nak.

„Először is szeretném megköszönni a Siófok KC pozitív hozzáállását az átigazoláshoz, örömteli, hogy lehetővé tették a transzfert. El-Gaui egy fiatal, agilis játékos, aki reményeink szerint jól illeszkedik majd a Győri Audi ETO KC játékrendszerébe. Bemutatkozására még idén sor kerül, hiszen az Érd elleni meccsen már pályára is léphet” – mondta dr. Bartha Csaba, a Győri Audi ETO KC elnöke.

„Nagyon szép időszakot töltöttem Siófokon, hálás vagyok a klubnak azért, hogy megadták nekem a lehetőséget a fejlődésre. Szeretném megköszönni a szurkolóknak és mindenkinek, aki a Siófok KC-nál dolgozik, a belém vetett bizalmat. Külön meg szeretném köszönni Fodor János ügyvezetőnek, hogy hozzájárult az átigazoláshoz és így valóra válthatom az álmaimat. Örökre a szívembe zártam a Balaton partját. Fantasztikus lehetőség számomra, hogy a világ egyik legjobb csapatához igazoltam. Nagy öröm és megtiszteltetés lesz Győrben szerepelni. Szeretnék mindent megtenni, hogy a csapat sikeres legyen. Várom már, hogy bizonyíthassak, óriási motiváció van bennem” – mondta a Győrrel másfél éves szerződést kötő el-Gaui.

A 25 éves beálló 2015. júliusában igazolt a Balaton partjára, és az azóta eltelt másfél évben több mint 50 alkalommal lépett pályára siófoki színekben.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
18 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
Tegnap, 11:25

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52

43 szerzett góllal és sima győzelemmel rajtolt a címvédő ETO a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.07. 15:35
Ezek is érdekelhetik