Férfi kézi-vb: Beszarian kezdtünk, ez katasztrófa – Zubai

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.24. 19:06
Mint ismert, a magyar férfi kézilabda-válogatott 31–28-as vereséget szenvedett Norvégiától a világbajnokság negyeddöntőjében. A találkozót követően Zubai Szabolcs csalódottan nyilatkozott a Sport TV kamerája előtt.

„Az első félidő tizenharmadik percében ment el a meccs, utána már csak futottunk az eredmény után – kezdte értékelését Zubai Szabolcs, a válogatott beállója. – Nagyon beszarian kezdtünk, ez katasztrófa, én ezen kicsit kivagyok… Utána persze küzdöttünk, mentünk, így kellett volna az elejétől kezdve – ahogy az utolsó tizenöt-húsz percben játszottunk – védekezésben és támadásban is, és akkor nem így alakul a mérkőzés. Most nagyon-nagyon dühös és csalódott vagyok.”kezdte értékelését Zubai Szabolcs, a válogatott beállója. – Nagyon beszarian kezdtünk, ez katasztrófa, én ezen kicsit kivagyok… Utána persze küzdöttünk, mentünk, így kellett volna az elejétől kezdve – ahogy az utolsó tizenöt-húsz percben játszottunk – védekezésben és támadásban is, és akkor nem így alakul a mérkőzés. Most nagyon-nagyon dühös és csalódott vagyok.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG
NEGYEDDÖNTŐ
NORVÉGIA–MAGYARORSZÁG 31–28 (17–10)
Albertville.
V: Geipel, Helbig (németek)
NORVÉGIA: Bergerud – Björnsen 4, Tonnesen 5, Sagosen 5 (1), Myrhol 4, Hansen 6, Jondal 3. Csere: Christensen (kapus), O'Sullivan 1, Hykkerud 1, Gullerud, Johannessen 1, Tangen 1. Szövetségi kapitány: Christian Berge
MAGYARORSZÁG: Mikler – Harsányi 3, Zubai, Nagy L. 1, Ligetvári, Szöllősi Sz., Lékai 1. Csere: Fazekas (kapus), Balogh Zs., Dzsamali, Juhász Á. 1, Császár 11 (6), Bodó 5, Ancsin, Bánhidi 6, Schuch. Szövetségi kapitány: Xavier Sabaté
Kiállítások: 14, ill. 6 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 6/6

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
7 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
8 órája

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

„A célkitűzést nem értük el” – Ilyés Ferenc a férfi kézilabda-válogatott Eb-szerepléséről

Kézilabda
2026.01.28. 21:26
Ezek is érdekelhetik