Női kézi: nyártól a kapitány öccse lesz a Siófok edzője

2017.01.31. 10:00
null
Lars Rasmussen a 2008-as Eb után – Siófokon is így fogják szeretni? (Fotó: AFP)
A Nemzeti Sport információi szerint a női kézilabda NB I-ben szereplő Siófok hamarosan bejelenti, hogy a nyártól három évig Lars Rasmussen, Kim Rasmussen szövetségi kapitány öccse lesz a vezetőedzője. A hírt később a magyar klub is megerősítette hivatalos honlapján.

A 40 éves szakember jelenleg a dán Ringköbing munkáját irányítja. A Balaton-partiakkal kapcsolatban a közelmúltban szóba került Helle Thomsen, a holland női válogatott dán szövetségi kapitányának a neve, de róla megírtuk, hogy nem lesz siófoki tréner.

A 2008-ban a dán férfiválogatott játékosaként Európa-bajnokságot nyerő Lars Rasmussen szerződése 2018 nyaráig szól mostani klubjánál, de egy évvel annak lejárta előtt kilép a megállapodásból.

„Meglepődtem, amikor először megkeresett a Siófok, de nagyon örültem is – mondta a Siófokra három évre aláíró Lars Rasmussen. – Ismerem a magyar bajnokságot, tudom, hogy ez a világ legerősebb bajnoksága, amelyben nagyszerű lehetőség dolgozni. A tárgyalások során csak erősödött bennem az érzés, hogy nagyon jó helyre kerülök, amit Kim is megerősített, mert természetesen az ő véleményét is megkérdeztem. A siófokiak olyan jövőképet vázoltak fel, amely egybeesik az én elképzeléseimmel és azzal, amit szeretnék elérni, és azt éreztem, hogy bíznak bennem és komolyan számolnak velem. Várom, hogy megkezdjük a közös munkát, azon leszünk, hogy a Siófokkal odaérjünk a legjobb magyar csapatok közé.”

A Horváth Roland vezetésével 12 forduló után a női NB I 8. helyén álló Siófoknak nem ő lesz az első dán edzője, előtte Christian Dalmose is dolgozott már a klubnál, de elmaradt a várt áttörés, így tavaly nyáron öt játékossal együtt távozott.

Legfrissebb hírek

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

A Debrecen nehéz meccsen nyert a Vác ellen a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.09.20. 20:21

Megszerezte első pontjait az Alba Fehérvár a női kézi NB I-ben, gálázott az Esztergom

Kézilabda
2026.09.19. 18:19

Női kézi NB I: az újonc felett aratta első győzelmét a NEKA

Kézilabda
2026.09.18. 19:45

Női kézi NB I: az MTK legyőzésével folytatta menetelését a Fradi

Kézilabda
2026.09.16. 19:37

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Ünnepi meccsen kapott ki a Vasas, a DVSC viszont nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.12. 20:35

Női kézilabda NB I: nehezen indult, végül könnyedén nyert az ETO az MTK ellen

Kézilabda
2026.09.09. 19:55