Női kézi: Zácsik Szandra január végén térhet vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.05. 13:15
Jól halad Zácsik Szandra, a Ferencváros kézilabdázójának felépülése, s legszívesebben már szombaton pályára lépne, ám tudja, nem szabad elkapkodnia a visszatérést.

„Valóban, ezzel már nincs gondom – értett egyet Zácsik Szandra azzal, hogy a lövő kezével is gond nélkül pakolja ki a kosárból a vásárolni kívánt árut a pénztáros elé. – Sőt, szerencsére ennél nehezebb feladatok elvégzése közben sem érzek fájdalmat.”

„A minap végigcsináltam a lányokkal mindkét edzést, délelőtt a kondiban is ugyanakkora súlyokkal dolgoztam, mint ők, és délután is velük tréningeztem. A program után este azért éreztem, hogy elfáradt, de így sem fájt rosszat sejtetően. Ha lehetne, én már hétvégén játszanék, mert nagyon hiányzik, de nem szabad türelmetlennek lennem, hiszen harmadszor műtötték a jobb karomat” – folytatta a fradi.hu-nak a 26 esztendős átlövő, akinek szeptemberben kellett kés alá feküdnie.

„Illetve azt is be kell ismerni, hogy bár a ziccerekkel nincs nagy probléma, az átlövésekkel akad még gond. Egyelőre kicsit még féltem a kezem, nem merem úgy igazán elengedni, ezért nem elég erősek a lövések, ehhez még idő kell. Ahogy érzem majd, hogy nem fáj nagyobb terheléskor sem, úgy múlik el a félelem. Ez történt az előző két műtét után is. Szóval próbálgatom, edzek, csinálom, de nem sietek, és remélem, hogy január végén már alkalmas leszek a játékra” – tette hozzá Zácsik. Zácsik Szandra azzal, hogy a lövő kezével is gond nélkül pakolja ki a kosárból a vásárolni kívánt árut a pénztáros elé. – Sőt, szerencsére ennél nehezebb feladatok elvégzése közben sem érzek fájdalmat.”

„A minap végigcsináltam a lányokkal mindkét edzést, délelőtt a kondiban is ugyanakkora súlyokkal dolgoztam, mint ők, és délután is velük tréningeztem. A program után este azért éreztem, hogy elfáradt, de így sem fájt rosszat sejtetően. Ha lehetne, én már hétvégén játszanék, mert nagyon hiányzik, de nem szabad türelmetlennek lennem, hiszen harmadszor műtötték a jobb karomat” – folytatta a fradi.hu-nak a 26 esztendős átlövő, akinek szeptemberben kellett kés alá feküdnie.

„Illetve azt is be kell ismerni, hogy bár a ziccerekkel nincs nagy probléma, az átlövésekkel akad még gond. Egyelőre kicsit még féltem a kezem, nem merem úgy igazán elengedni, ezért nem elég erősek a lövések, ehhez még idő kell. Ahogy érzem majd, hogy nem fáj nagyobb terheléskor sem, úgy múlik el a félelem. Ez történt az előző két műtét után is. Szóval próbálgatom, edzek, csinálom, de nem sietek, és remélem, hogy január végén már alkalmas leszek a játékra” – tette hozzá Zácsik.

Legfrissebb hírek

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
2 órája

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
Tegnap, 11:04

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Ez a személyes oka Glauser Fraditól való távozásának

Kézilabda
2026.01.26. 22:09

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik