Kézi: Ha az én felelősségem a vereség, akkor a győzelem is – Sabaté

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.16. 07:35
null
Lékai Máté (jobbra) jól irányította a csapatot a Kiel ellen (Fotó: MTI)
Xavier Sabaté, a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának edzője a szerdai, 27–25-ös kieli BL-bravúr után azt nyilatkozta: győzelmük megérdemelt volt, és reagált az utóbbi időkben őt ért egyre hangosabb kritikákra is.

„Fantasztikus volt ebben a hangulatban játszani, itt a Sparkassen Arénában, egy olyan lenyűgöző csapat ellen, mint a Kiel, amelynek nagyszerű edzője van – nyilatkozta Xavier Sabaté a telekomveszprem.hu klubhonlapnak. – Megérdemelt győzelmet arattunk, nagyon okosan és jól játszottunk. Változtattunk néhány dolgon, főként védekezésben. Igazi csapatként működtünk. Lékai jól szervezte a játékot, míg Ilics és Nagy topformában kézilabdázott. De a győzelmünk kulcsa mégis a csapatmunka volt, amelyből mindenki kivette a részét. Gulyás magas szinten helyettesítette Nagy Lászlót, amikor kellett. Blagotinsek szintén remekül dolgozott, ám időre van szüksége, hogy még nagyobb szerep hárulhasson rá. Nem kétséges, hogy nagyon fontos játékosa lesz a jövőben ennek az együttesnek. Mindenki tudja, hogy problémáink vannak, hiszen sok a sérültünk, ezért okosan kell játszanunk, akárcsak ezúttal. Amikor kell, futunk, amikor kell, lassítjuk a játékot, mivel sajnos Sliskovic és Pálmarsson szinte alig szerepelt eddig ebben a szezonban, így csak egy balátlövőnk van, aki támadásban és védekezésben egyaránt bevethető. Szeretnék gratulálni a csapatomnak. Ha én vagyok a felelős a vereségekért, akkor én vagyok a felelős a győzelmekért is.”

„Nagyszerű érzés volt ebben az arénában és ez ellen a csapat ellen játszani – kezdte Lékai Máté. – Még sosem tudtunk itt nyerni a történelmünk során. A hétvégi, Barcelona elleni vereség után a csapat és a szurkolótábor is csalódott volt. Meg akartuk mutatni, hogy jó csapat vagyunk, és sokkal jobbak annál, mint amit az előző meccsen produkáltunk. Szerencsére ez sikerült. Pedig nem kezdtünk jól, de az első félidő végére ki tudtunk egyenlíteni. A második játékrészben egy új találkozó kezdődött, amelyben jól teljesítettünk és szinte végig vezettünk. Az utolsó tíz percben voltak nehéz pillanatok, ám mindig megtaláltuk a megoldást: gólt lőttünk vagy a kapusunknak voltak fontos védései. Remélem, a későbbiekben is így tudunk majd játszani. Folytatjuk a munkát, igyekszünk meccsről meccsre jobbá válni, hogy elérhessük a kitűzött céljainkat, és bekerüljünk a final fourba.”

„Úgy érzem, végül megérdemelt győzelmet arattak a vendégek – nyilatkozta Alfred Gíslason, a Kiel edzője. – Jól kezdtünk, de a Veszprém visszajött. Hiába volt jó az elején a védekezésünk, később nem tudtuk kellő mértékben megállítani a támadásaikat. Az első félidő végén túl sok hibát követtünk el, sok labdát adtunk el, így ahelyett, hogy előnnyel mentünk volna a szünetre, döntetlen volt az állás. Emiatt csalódott voltam. A második játékrészben próbáltunk javulni, ám túl sok tiszta helyzetet hibáztunk el, Mikler remekül védett. A Veszprém a mérkőzés végéig vezetni tudott. Nagyon tapasztalt csapat, így meg tudta tartani az előnyé.”

„Kemény meccs volt ez számunkra – mondta a Kiel színeiben három gólt szerző Nikola Bilyk. – Az első húsz percben jól játszottunk, nagyszerűen működött a védekezésünk. Aztán azonban mind elöl, mind hátul problémáink akadtak. A második félidőben a Veszprém nagyon okos és jó kézlabdát játszott, Mikler remekül védett, mi pedig sokat hibáztunk. Nincs mit tennünk, mennünk kell tovább. Csalódottak vagyunk a vereség miatt, de most már a következő meccsre kell koncentrálnunk.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 11. FORDULÓ

THW KIEL (német)–TELEKOM VESZPRÉM 25–27 (15–15)
Kiel, 10 000
néző.Vezette:Gubica, Milosevic (horvátok)
KIEL:WOLFF – EKBERG 7 (4), Vujin 2, Dissinger 1, WIENCEK 6, Duvnjak 2, Dahmke 1.Csere:R. Toft Hansen 1, Zeitz 2, Santos, L. Nilsson, Bilyk 3, Brozovic.Edző:Alfred Gíslason
VESZPRÉM:Alilovic – Marguc, A. Nilsson 1, NAGY L. 6, Schuch, Terzic, Iváncsik G. 2.Csere:MIKLER (kapus), ILICS 7 (2), LÉKAI 6, Sulic 2, Blagotinsek, Gulyás P. 1, Gajic 1, Ugalde 1, Ch. Rodríguez.Edző:Xavier Sabaté
Az eredmény alakulása.4. p.: 3–1. 8. p.: 5–1. 13. p.: 7–4. 16. p.: 7–7. 21. p.: 10–11. 28. p: 15–13. 34. p.: 15–18. 42. p.: 20–20. 51. p.: 22–23. 57. p.: 23–26
Kiállítások:6, ill. 10 perc

Hétméteresek:5/4, ill. 4/2

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
20 órája

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Lékai Máté a búcsút követően: Nem lehetek elégedett

Kézilabda
2026.01.09. 20:38

Hivatalosan is elbúcsúzott a válogatottól Lékai Máté, Ancsin Gábor és Balogh Zsolt

Kézilabda
2026.01.09. 19:50

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40
Ezek is érdekelhetik