Női kézi BL: svéd szakemberrel erősített a Fradi ellenfele

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.03.30. 16:54
null
Per Johansson szép sikereket ért el a svéd válogatottal (Fotó: AFP)
Per Johansson személyében svéd szakemberrel erősítette meg edzői stábját a CSM Bucuresti női kézilabdacsapata, amely a következő hetekben BL-negyeddöntőt játszik a Ferencvárossal.

 

Per Johansson 2010-ben szövetségi kapitányként Európa-bajnoki ezüstéremig vezette a svéd női válogatottat. Az utóbbi években elmondása szerint több csábító ajánlatot is visszautasított, a bukarestiek hívásának azonban nem tudott nemet mondani, így a svéd másodosztályú Kungalvs HK kispadjáról a BL-címvédő kispadjára ül át.

VITA A JEGYEKRŐL

A ProSport közben arról ír, hogy a Fradi eredetileg 500 jegyet igényelt a bukaresti mérkőzésre, ám a románok végül csak 240-et adtak. Mindezt azzal magyarázták, hogy a biztonsági szempontok miatt kiürített szektorral együtt így is 692 helyet kell fenntartaniuk a vendégeknek.

A 47 éves szakembert technikai igazgatónak nevezték ki, de ilyen minőségében az idény végéig segíti tanácsaival az első csapatot, és annak edzői stábját (Aurelian Roscát, Adrian Vasilét és Linus Perssont) is. Svéd források szerint egyértelműen vezetőedzőnek szerződtették.

Johanssonnak nincs sok ideje megismerni új csapatát, hiszen az a jövő héten már a Ferencvárost fogadja a Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.

Román források szerint a bukarestiek a nyáron végleges megoldást találnának a vezetőedzői posztra, ezért az sincs kizárva, hogy új szakemberre bízzák a csapat irányítását. A legesélyesebbnek Helle Thomsent tartják a posztra.

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ

Április 7., 19.00: CSM Bucuresti (román)–FTC-RAIL CARGO HUNGARIA
Április 15., 16.45: FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–CSM Bucuresti (román)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a Tatabánya nem kapott szabadkártyát a BL-be, a Szeged és az FTC igen

Kézilabda
2026.06.22. 10:28

Ezért nem játszott a női kézi BL négyes döntőjében a Győri ETO klasszisa

Kézilabda
2026.06.21. 15:06

Az FTC-től szerződtetett beállót a Szigetszentmiklós férfi kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:32

Klasszis jobbszélsőt szerződtetett a Budaörs női kézilabdacsapata

Kézilabda
2026.06.19. 19:10

Per Johansson: Vissza kell hozni Győrbe a Bajnokok Ligája serlegét!

Kézilabda
2026.06.16. 10:17

„Nehéz szívvel hagylak el benneteket” – Laura Glauser elköszönt a Fradi családtól

Kézilabda
2026.06.14. 12:17

Női kézilabda: nagyszerű hírrel jelentkezett Simon Petra Szantoriniről

Kézilabda
2026.06.12. 12:20

Az ETO ügyvezetője: Legközelebb még eredményesebbek leszünk

Kézilabda
2026.06.09. 15:43
Ezek is érdekelhetik