Női kézi NB I: Bukarestből igazolt dán játékost a Siófok

Vágólapra másolva!
2017.03.13. 13:12
null
Simone Böhme (Fotó: hbold.dk)
A Siófok KC szerződtette Simone Böhmét. A dán jobbszélső nyáron érkezik a Balaton partjára, szerződése két évre szól – adta hírül az NB I-es női kézilabdaklub hétfőn a hivatalos honlapján.

 

Simone Böhme szülővárosa csapatában, a Randersben kezdte profi karrierjét, 2010-ben EHF-kupát, 2012-ben dán bajnoki címet nyert.

A 169 cm magas jobbszélső ezután megfordult a Silkeborgban és a Viborgban is, majd 2016-ban a Bajnokok Ligája-címvédő CSM Bucuresti kivásárolta őt a szerződéséből, és azóta a román fővárosban kézilabdázik.

„Ambiciózus személyiség vagyok, számomra a győzelem a legfontosabb, és ennek mindent alá is rendelek – idézi a siofokkc.hu Simone Böhmét. – Siófokra is nagy célokkal érkezem, igazán jó csapat van kialakulóban, a klubnak nagy tervei vannak, úgy gondolom, remek helyre igazoltam. A magyar bajnokság az egyik legerősebb a világon, ennek ellenére jó lenne pár év múlva a Bajnokok Ligájában játszani. Lars Rasmussen személye is fontos volt a döntésem meghozatalában, várom már a közös munkát.”

Legfrissebb hírek

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24
Ezek is érdekelhetik