Kézilabda: Pálmarsson egy zseni – Nagy László

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.10. 22:12
null
Sabaté szerint Pálmarsson egy brutális profi és egy nagyon jó ember (Fotó: AFP)
Mindent elkövet a Barcelona férfi kézilabdacsapata, hogy már idén nyáron megszerezze a Veszprém izlandi világklasszisát, Aron Pálmarssont. A Mundo Deportivo összeállításában a legautentikusabb embereket szólaltatta meg: Nagy László, Xavi Sabaté és Cristian Ugalde egyaránt a világ legjobbjának nevezte az irányító-átlövőt.

 

Pálmarsson 2009-ben került az FH Hafnarfjördur csapatától a német Kielhez, hat év alatt ötszörös bajnok és háromszoros kupagyőztes lett, 2010-ben és 2012-ben pedig megnyerte a Bajnokok Ligáját is. 2015-ben igazolt Magyarországra, veszprémi megállapodása 2018-ban járna le, de a Barcelona azt szeretné, ha már idén Spanyolországba szerződne.

A 26 éves irányító-átlövőt gyakran összehasonlítják a hét évvel idősebb Nikola Karabaticcsal. Korábbi edzője, Xavi Sabaté szerint utóbbi nagyszerű kézilabdázó, de számára mégis az izlandi a jobb.

„Pálmarsson a világ legjobb támadójátékosa. Két éven át nap mint nap láttam edzeni, ő úgy kézilabdázik, ahogy senki más a világon. Fiatal és folyamatosan fejlődik, egy brutális profi és nagyon jó ember. Bármelyik csapatban elfér, mert akármilyen rendszerhez képes idomulni” – nyilatkozta Sabaté. Szerinte a Barcelona a skandináv klasszissal és a jelenlegi keretével évekig uralhatná az európai kézilabdát.

Ugalde szerint nem lehet összehasonlítani a két csillagot, mert teljesen más stílust képviselnek. „Ha Karabatic megszerzi a labdát, akkor nem lehet megállítani. Olyan, mint egy gladiátor. Pálmarsson ugyanakkor elegáns játékos, sokkal inkább kedveli a látványosságot és a show-t” – vélte jelenlegi csapattársa.

„Aron egy zseni, a posztján a legjobb. Ő egy komplett játékos. Elférne a Barcelonában is. De remélem, hogy még velünk marad, és kitölti a szerződését” – vélte Nagy László.

Legfrissebb hírek

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
17 órája

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
18 órája

Mintha kettészakadna a szíve; Dubaiból követi volt csapatai összecsapását Andrés Iniesta

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 17:16

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Ter Stegen megsérült, máris véget érhet a gironai kölcsön

Spanyol labdarúgás
2026.02.02. 13:38

Rengeteg helyzetet elhibázott, de így is simán nyert a Barcelona Elchében

Spanyol labdarúgás
2026.01.31. 22:57

A Barcelona szerződést hosszabbított Fermín Lópezzel – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 17:21

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24
Ezek is érdekelhetik