Kézilabda: régen volt ilyen rangos férfitorna Budapesten

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.09. 17:37
Augusztus 11-12-én a nyár egyik legrangosabb magyar férfi kézilabdatornáját rendezi meg az FTC.

A II. Konkoly Károly Tornának az Elek Gyula Aréna ad otthont. Az első kiírást a Ferencváros nyerte meg, az idén azonban erősebb lesz a mezőny, hiszen a Cegléd mellett ott lesz az előző bajnokság negyedik és ötödik helyezettje, a Budakalász és a Balatonfüred, amely egyaránt indul az EHF-kupában.

„A nyári szezon egyik legrangosabb tornája lesz a Népligetben, régen láttak a budapesti kézilabdabarátok ilyen színvonalas mezőnyt, kellemes ízelítő lesz ez az NB I-es rajt előtt. Amellett, hogy patinás csapatok vesznek részt a tornán, ajándékokkal is készülünk a szurkolóknak” – mondta Király Sándor a klub hivatalos honlapján. Az FTC férfi szakágának szakosztályvezetője elárulta, hogy néhány szerencsés drukker ingyen hozzájuthat egy olyan – a Fradi Shopban is kapható – pólóhoz, amelynek egyik oldalán a tavaly Magyar Kupa-győztes női együttes, a másik oldalán a másodosztályt hibátlan teljesítménnyel megnyerő férficsapat látható.

A tornát a 2015-ben elhunyt egykori legendás Ferencváros-játékosról és edzőről, Konkoly Károlyról nevezték el, aki csapatkapitánya volt az 1963-as kupagyőztesnek csapatnak, később edzőként is tevékenykedett a klubnál.

„Kevesen tudják a Ferencváros férfi kézilabdacsapatáról, hogy milyen nagy múltja van, elég csak az 1956-os bajnoki címet vagy az 1963-as kupagyőzelmet említeni. Reméljük, hogy a Fradi öregfiúk legendái is eljönnek, mert elsősorban az ő emlékük előtt tisztelegve rendezzük meg a tornát” – mondta Király Sándor.

A tornára ingyenes a belépő.

A PROGRAM
Augusztus 11., péntek
15.00:
Budakalász–Balatonfüred
17.00: FTC–Cegléd

Augusztus 12., szombat
15.00:
3. helyért
17.00: döntő.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31

Kézilabda: remekeltek az ősszel az Éles Kézisuli csapatai

Utánpótlássport
2026.01.09. 14:40

Pergel Andrej: Még nem izgulok, még van idő az Eb-rajtig

Kézilabda
2026.01.09. 10:49

Imre Bence elárulta, ott lehet-e az Európa-bajnokságon

Kézilabda
2026.01.08. 08:36
Ezek is érdekelhetik