Női kézi BL: az ETO megóvta a Rosztov elleni meccsét

2017.10.23. 20:19
null
Óvnak a győriek: még nem lefutott a Rosztov-Don elleni meccs? (Fotó: Dömötör Csaba)
Megóvta a Rosztov-Don elleni idegenbeli Bajnokok Ligája mérkőzést a Győri Audi ETO KC – jelentette be Szabó Tamás, a klub nemzetközi és kommunikációs vezetője a Sport Televízió Harmadik félidő című műsorában.

 

Mint ismert, a Bajnokok Ligája-címvédő Győri ETO egy góllal (23–22) kikapott Oroszországban a Rosztov-Don vendégeként, ezzel elveszítette hibátlan mérlegét. Vagy mégsem?

Tizenegy másodperccel a vége előtt a Rosztov kétszer passzolta vissza a labdát Mayssa Pessoa kapusnak, amit a szabályok értelmében nem tehet meg. A brazil kapuvédőnek egyből a földre kellett volna tennie a labdát, de ezt nem tette meg, ezzel alapot adott az ETO-nak az óvásra.

„A szabálykönyv szerint az utolsó harminc másodpercben ha egy játékos nem teszi le a labdát egy szabálytalanság után, azért hetest és kiállítást kell ítélni. Ez azonban elmaradt. Tiszta gólszerzési lehetőséghez juthatott volna az ETO” – fogalmazott Szabó Tamás, aki hozzátette: a folyamat elindult, várják az EHF döntését. A sportvezető leszögezte: nem az újrajátszás miatt döntöttek az óvás mellett, hanem amiatt, hogy felhívják a figyelmet az ilyen és hasonló esetekre.

Szabó elmondta: az ETO a határidőn belül benyújtotta óvását az európai szövetségnek.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55

Női kézi BL: esélyesként lép pályára hazai közönség előtt a Győr és az FTC is

Kézilabda
2026.09.12. 08:57