Kézilabda: ismét nemzetközi konferenciát rendeznek Debrecenben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.11.09. 17:14
Jelentős szakemberek érkeznek a hónap végén Debrecenbe, hiszen második alkalommal rendezik meg a nemzetközi kézilabda-kapusedzői konferenciát. A tavalyi esemény sikere után idén már az európai szövetség (EHF) szervezetmódszertani bizottsága is támogatja a konferenciát.

A nemzetközi kézilabda-kapusedzői konferenciára november 20-án és 21-én kerül sor a Debreceni Egyetem Sporttudományai Oktatóközpontjában, a meghívottak között szerepel többek között Michal Barda mesteredző, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) előadója és korábbi EHF-kupa-győztes.november 20-án és 21-én kerül sor a Debreceni Egyetem Sporttudományai Oktatóközpontjában, a meghívottak között szerepel többek között Michal Barda mesteredző, az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) előadója és korábbi EHF-kupa-győztes.

Előadást tart továbbá Hoffmann László vb-ezüstérmes kapus, Sugár Tímea, a Fehérvár KC kapusedzője, valamint Bartalos Béla, az utánpótlás-válogatott jelenlegi kapusedzője.

Az eseményen való részvétel ingyenes, azonban szükséges előzetes regisztráció, amelyet ezen a linken lehet megtenni.

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
13 órája

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43

Kétgólos hátrányból, a 95. percben egyenlített az ETO a DVSC ellen a paprikás hangulatú rangadón

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 18:11

Vingler László: A Debrecen ellen sem kell spórolni a futással

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 12:48

Három év után először játszik Böde nélkül a Paks a Ferencváros ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 09:45

Előrébb jutott-e a magyar sport? – megtartották a Nyerges Mihály-emlékkonferenciát

Egyéb egyéni
2026.01.30. 19:30

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Rutinos kapus érkezését jelentette be a DVSC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.28. 17:25
Ezek is érdekelhetik