Férfi kézi: megvan, ki ellen debütál Vranjes a válogatott élén

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.12.14. 21:22
null
Ljubomir Vranjes csapata kétszer játszik a svédekkel az Eb előtt (Fotó: Török Attila)
Ljubomir Vranjes szövetségi kapitány honfitársai, a svédek ellen mutatkozik be a magyar férfi kézilabda-válogatott kispadján január elején.

 

A magyar szövetség csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a januári horvátországi Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat tagjai legközelebb december 28-án és 29-én gyakorolnak együtt, majd január 2-án találkoznak, és Budapesten edzőtáboroznak.

A kontinenstorna előtt két barátságos mérkőzést játszik a válogatott, mindkettőt Svédország ellen, január 6-án Jönköpingben, két nappal később pedig Partille-ben. Előbbi találkozó lesz a nyáron munkába állt Vranjes első hivatalos meccse magyar kapitányként.

A csapat január 11-én utazik a horvát-magyar határ közelében lévő Varasdra, és 13-án játssza első csoportmeccsét. Ljubomir Vranjes együttese az olimpiai bajnok dánokkal, valamint a spanyolokkal és a csehekkel szerepel azonos négyesben, a középdöntőbe az első három helyezett jut be.

Legfrissebb hírek

„Nagyon közel vagyunk azokhoz a válogatottakhoz, amelyek az érmekért küzdenek” – Chema Rodríguez a férfi kézilabda Eb-ről

Kézilabda
4 órája

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
5 órája

Szerbiával vagy Litvániával játszik a vb-ért a magyar férfi kéziválogatott

Kézilabda
2026.01.31. 15:15

Olvasóinknál Imre Bence kiemelkedett a magyar csapatból a férfi kézilabda Eb-n

Kézilabda
2026.01.29. 11:38

Férfi kézilabda Eb: Nagy László csalódott, de egyben büszke is

Kézilabda
2026.01.29. 11:21

75 éves az olimpiai 6. helyezett kézilabdázó, Buday Ferenc

Kézilabda
2026.01.29. 06:42

Kézilabda: a mieink újra találkozhatnak az olaszokkal vagy a lengyelekkel

Kézilabda
2026.01.29. 00:06

„A célkitűzést nem értük el” – Ilyés Ferenc a férfi kézilabda-válogatott Eb-szerepléséről

Kézilabda
2026.01.28. 21:26
Ezek is érdekelhetik