Férfi kézi Eb: a szlovénok fellebbezését is elutasították

2018.01.17. 13:14
null
Hiába a szlovén tiltakozás, maradt döntetlen a németek elleni meccs végeredménye (Fotó: AFP)
A horvátországi férfi kézilabda Európa-bajnokság versenybírósága elutasította a szlovén szövetség fellebbezését, amit azután fogalmaztak meg, hogy tegnap nem értek célt a németek elleni meccs végén történtek miatti óvásukkal.

A másodfokon eljáró szerv ezzel fenntartotta a korábbi döntést, amely megerősítette a Szlovénia–Németország csoportmérkőzés 25–25-ös végeredményét.

Az indoklásban újra megismételték, hogy a játékvezetők döntése a tényálláson alapult, és a videobíró segítségét is igénybe vehették. A döntésük ettől fogva végleges, így a fellebbezést elutasították.

Mint ismert, a hétfői találkozón a szlovénok Blaz Janc hat másodperccel az összecsapás vége előtt szerzett góljával 25–24-re vezettek, ám miközben már ünnepeltek, megakadályozták a németek középkezdését. Emiatt a bírók a lefújás után (!) – tízperces videózást követően – kiállították a vétkes szlovént, a veszprémi Blaz Blagotinseket, hétméterest ítéltek, amelyet Tobias Reichmann értékesített, így egyenlített Németország.

Az óvás elutasítása után a szlovénok arról beszéltek, hogy a CAS-hoz is elmennek az üggyel, és az Eb-től való visszalépést is fontolóra veszik. Nagy kérdés, most, hogy a fellebbezés után sem változott az ügy kimenetele, valóban beváltják-e a fenyegetésüket, ami minden bizonnyal súlyos büntetéssel járna. Az EHF három évre kizárná a szlovén válogatottakat és klubcsapatokat minden általa szervezett eseményről, amely végső soron azzal is járna, hogy a szlovénok biztos nem lehetnének ott a tokiói olimpián.

A szlovén szövetség 15 órától tart kihelyezett elnökségi ülést Zágrábban, majd várhatóan 16 órától sajtótájékoztatón számol be a fejleményekről.

Legfrissebb hírek

Svájc minimum osztályozhat az A-ligáért, Matko hozta a szlovén győzelmet

Minden más foci
2026.10.06. 22:41

Hiába a korai Matko-gólpassz, Svájc továbbra is hibátlanul áll az NL-ben

Minden más foci
2026.10.03. 22:45

Aljosa Matko biztosította be Szlovénia győzelmét Észak-Macedónia ellen

Minden más foci
2026.09.29. 23:02

Megszűnik a négyszeres szlovén bajnok ND Gorica labdarúgóklub

Minden más foci
2026.09.28. 11:40

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2026.09.26. 22:53

A finnek legyőzték a világbajnok olaszokat a röplabda Eb-n

Röplabda
2026.09.23. 23:45

Kézilabda: ismertették a 2027–2028-as idény nemzetközi kupaindulóinak számát

Kézilabda
2026.07.22. 17:01

Férfi kézi: izlandi, szlovén és dán ellenfelet kapott a Tatabánya az Európa-ligában

Kézilabda
2026.07.17. 11:32