Férfi kézi: Toft Hansen a PSG-ben folytatja pályafutását – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.04. 15:55
Igaznak bizonyultak a korábbi sajtóhírek, a nyáron távozik a német élvonalbeli Flensburg kézilabdacsapatától Henrik Toft Hansen, és a Paris Saint-Germainben folytatja a pályafutását – jelentette be a 31 éves játékos.

A dán válogatottal Rióban olimpiai bajnoki címet nyerő Toft Hansen 2015-ben lett a Flensburg beállója, amellyel ezüstérmet nyert a Bundesligában. A szezon végén azonban elhagyja a német együttest, és a francia sztárcsapathoz, a PSG-hez igazol.

„Örülök neki, hogy a következő szezonban új kihívás elé nézhetek. Addig azonban minden erőmmel a Flensburgért fogok küzdeni, szeretnék sikerekkel búcsúzni a klubtól és a szurkolóktól" – mondta Henrik Toft Hansen, akinek bátyja, René Toft Hansen is távozik német klubjától, a Kieltől.

A svéd Jesper Nielsen helyére érkező Henrik Toft Hansen tagja a velünk egy csoportban szereplő dánok Európa-bajnoki keretének, csakúgy, mint leendő párizsi csapattársa, Mikkel Hansen.

A francia sajtóban a közelmúltban az jelent meg, hogy Toft Hansen mellett a Barcelona védekező specialistája, a 34 éves világbajnok Viran Morros is Párizsban folytatja.

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Nem tudott nyerni a címvédő PSG, így rájátszásra kényszerül a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:17

Szerencsés góllal nyert a PSG az Auxerre vendégeként

Francia labdarúgás
2026.01.23. 21:57

Suárez duplájával a Sporting legyőzte a címvédő PSG-t

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:02

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

Varázsolt az aranylabdás: Ousmane Dembélé remek duplájával rangadót nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Az FC Barcelona, a Real Madrid és a PSG akadémiája adja a legtöbb elitligás játékost

Minden más foci
2026.01.14. 13:25
Ezek is érdekelhetik