Kézilabda: Elek Gábor és Danyi Gábor is európai mesteredző lett

MTI MTIMTI MTI
2018.05.16. 12:25
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) nemzetközi edzőképző központja szerdán kiosztotta az európai szövetség (EHF) mesteredzői diplomáit a képzést elvégző húsz szakembernek, köztük Elek Gábornak és Danyi Gábornak.

A Ferencváros női csapatának vezetőedzője és a Bajnokok Ligája-címvédő Győri Audi ETO KC másodedzője – nyártól vezetőedzője – mellett Apró Ferenc, Csoknyai István, Gúnya Péter, György László, Győrvári Viktor, Gyurka János, Hlavaty Tamás, Horváth László, Imre Vilmos, Koi Endre, Kovács Attila, Kovács Ferenc, Majoros Gusztáv, Rosta István, Szilágyi Zoltán, Varga Márta, Velky Mihály és Woth Péter vehette át bizonyítványát a tavaly február végén indult kurzus lezárásaként az MKSZ székházában.

Az ünnepségen Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem (TF) rektora elmondta, nagy sikernek tartja, hogy Magyarországon egyedüliként a kézilabdában a szakszövetség és a TF olyan rendszert alakított ki, amelyben „összejöttek az értékek és érdekek, s a végzett hallgatók rögtön bekapcsolódhatnak a legmagasabb szintű munkába”.

Az MKSZ tiszteletbeli elnöke hozzátette, ez a korosztály büszke lehet a szaktudására, hiszen szakmaiságban a legtöbben megfelelnek a legmagasabb szintű elvárásoknak.

A rektor bejelentette, hogy a nemzetközi szövetség (IHF) négy képzési központja közül az egyik Balatonbogláron létesül. Az erről szóló megállapodást július első felében írja alá a TF, a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) és az IHF.

Marczinka Zoltán, az MKSZ nemzetközi edzőképző központjának igazgatója elmondta, a kurzuson meghaladták a kötelező minimumként előírt 172 órás szakmai tartalmat. Vélekedése szerint az edzői társadalom akkor lesz erősebb, ha kommunikáció van a tagjai között, ezért februárban nyitott volt a szakdolgozati témavédés, vagyis az edzők beleláthattak kollégáik munkájába.

Kovács Péter, az európai szövetség (EHF) módszertani bizottságának oktatásért felelős tagja közölte, 2020-tól az Európa-bajnokságon és a Bajnokok Ligájában a csapatok szakmai stábjában legalább egy embernek rendelkeznie kell mesteredzői képesítéssel.

„A nemzetközi eredményeink csúsznak le, vagyis van lemaradásunk, van munkánk, de ha mindenki megpróbálja a saját területén a legjobbat nyújtani, és nem zárkózik el az újdonságoktól, hanem beépíti azokat a munkájába, akkor sikeresek lehetünk” – fogalmazott a korábbi világválogatott játékos.

Kersch Ferenc, az MKSZ főtitkár-helyettese emlékeztetett, hogy Magyarországon 2000-ben hét, 2013-ban 23, most újabb 20 tréner kapott EHF-mesteredzői bizonyítványt.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Mesteredző lett Nyéki Balázs

Vízilabda
2026.08.28. 15:27

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48

Elek Gábor szerint három győzelemmel kellene rajtolnia az Esztergomnak

Kézilabda
2026.08.22. 09:15

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05