Női kézi BL: Groot a hétvége sztárjai között, Kiss védése az első

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.15. 23:24
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) a női Bajnokok Ligája hétvégi, budapesti négyes döntője után is elkészítette szokásos válogatásait, amelyekben a végső győztes Győri Audi ETO több játékosa is helyet kapott.

A final four három sztárja közé bekerült a döntőben a Vardar Szkopjénak kilenc gólt lövő Nycke Groot, rajta kívül a legértékesebb játékosnak megválasztott, nyártól már a Győri ETO-t erősítő Amandine Leynaud és a korábbi győri Andrea Lekics lett még kiemelve.final four három sztárja közé bekerült a döntőben a Vardar Szkopjénak kilenc gólt lövő Nycke Groot, rajta kívül a legértékesebb játékosnak megválasztott, nyártól már a Győri ETO-t erősítő Amandine Leynaud és a korábbi győri Andrea Lekics lett még kiemelve.

A legszebb védéseknél természetesen Kiss Éva győzelmet érő bravúrja került az első helyre, de a top ötben ott van Kari Aalvik Grimsbö egyik emlékezetes megmozdulása is.

Kiss Éva fontos védése

A legszebb góloknál Eduarda Amorima talpról eleresztett bombájával képviseli az ETO-t.

Legfrissebb hírek

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
7 órája

Nagy csatában, az utolsó pillanatban kikapott a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
9 órája

Kulcsmeccs előtt a Győr és a Debrecen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
15 órája

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
2025.09.12. 15:13

„Kislánykoromban nem erről álmodtam” – ezért nem szerződött Győrbe Mie Höjlund

Kézilabda
2025.09.11. 16:24

„Hamarosan hárman leszünk” – a negyedik győri játékos jelentette be, hogy babát vár

Kézilabda
2025.09.11. 11:35

Rasszista atrocitások érték Mosonmagyaróváron a Győr kézilabdázóit

Kézilabda
2025.09.10. 21:49

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik