MKSZ: 40 játékos szerepel majd az elitprogramban

2018.07.20. 20:45
Húsz-húsz férfi és női kézilabdázó szerepel majd a magyar szövetség (MKSZ) elitprogramjában.

Zsiga Gyula szakmai igazgató pénteken az MKSZ honlapján elmondta, fontos lenne képzési központokat létrehozni, amelyekben az egyéni képzés, nem pedig a csapatok versenyeztetése kapná a főszerepet a hét eleji munkában, majd hétvégenként minden fiatal a saját klubjában szerepelne.

„Ennek egyik előkészítése érdekében dolgoztuk ki az MKSZ elitprogramját, amelynek lényege, hogy a korosztályos válogatottjaink közül kiválasztunk 15-15 lányt és fiút, akik a serdülő, az ifjúsági és a juniorválogatottakból egyaránt bekerülnének a programba, valamint öt-öt fő tartalék játékost, vagyis összesen húsz-húsz kézilabdázóban gondolkodunk” – nyilatkozta Zsiga Gyula.

Hangsúlyozta, a tehetségeknek a szakágvezetők irányításával, külön erre a projektre összeállított szakmai és tudományos munkacsoport segítségével folyamatos menedzselésben lesz részük, tesztelésben vehetnek részt, tehát szakmai és sportegészségügyi kontroll valósulna meg a klubokkal együttműködésben. Éppen ezért az MKSZ többoldalú megállapodást köt az érintett játékosokkal, szüleikkel és sportszervezeteikkel, szakembereikkel, annak érdekében, hogy a kézilabdázók fejlődése zavartalan legyen.

Legfrissebb hírek

A hónap utánpótlásedzője: július jelöltjei

Utánpótlássport
2026.08.09. 09:05

Kézilabda: az 5. helyért folytatják az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 21:37

Kézilabda: a 7. helyért játszhatnak a magyarok az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.07. 19:22

Kézi: a legjobb nyolc között az U18-as fiú Eb-n a magyar válogatott

Utánpótlássport
2026.08.04. 21:08

Kézilabda: negyeddöntős a magyar válogatott az U18-as leány-vb-n

Utánpótlássport
2026.08.04. 16:56

Kézilabda: tízzel nyertek a portugálok ellen az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 21:12

Kézilabda: ikszeltek a románokkal az U18-as lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.08.03. 19:28

Kézi: Montenegró legyőzésével középdöntősek az U18-as fiúk az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.01. 21:36