Férfi kézi: sima szegedi győzelem Balatonfüreden

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.09.08. 16:26
A férfi kézilabda NB I-ben a Balatonfüred a Mol-Pick Szegedet fogadta szombat délután, s a bajnoki címvédő vendégek 37–29-re nyertek.

 

A szegediek az első félidő után már 19–10-re vezettek, és bár a Balaton-partiak a második félidőt megnyerték egy góllal, végül Juan Carlos Pastor csapata örülhetett a 37–29-es győzelemnek.

A szegediek mestere így értékelt az M4 Sportnak a mérkőzés után:

„Az első félidőben remekül játszottunk, a védekezésünk és a kapusteljesítményünk is kiváló volt, de támadásban is javultunk az előző meccshez képest. A második félidőben mindenkinek játéklehetőséget adtam, sokat hibáztunk támadásban, könnyű gólokat kaptunk. Ennek ellenére elégedett vagyok.”

Csoknyai István, a Balatonfüred vezetőedzője így látta a találkozót.

„Túlságosan tiszteltük az ellenfelet, ezért az első félidőben védekezésben talán nem voltunk elég kemények, emellett nem játszottuk meg a beállóinkat sem, miközben a szegediek sok gólt lőttek lerohanásból. A második félidő jobb volt, védekezésben mélységben megnyitottuk a falat, szereztünk ziccergólokat, összességében jobban játszottunk támadásban, ezért megdicsértem a fiúkat. Becseréltem mindenkit, ebből is adódhatott a nagy különbség a szünetben, majd a második félidőben már tudatosabban játszottunk.”

FÉRFI KÉZILABDA NB I

BALATONFÜREDI KSE–MOL-PICK SZEGED 29–37 (10–19)
Balatonfüred, 1000
néző. V: Herczeg, Südi
BALATONFÜRED: Fazekas N. – HORNYÁK P. 5, MÁTHÉ D. 5 (2), Szemjonov 1, TOPIC 6, Szita 3, Bóka 3. Csere: Andó (kapus), Varga M., Déber, Szöllősi O., Németh B., Kancel, Da Silva 1, KARVACKIJ 4, Zdolik 1. Edző: Csoknyai István
SZEGED: SEGO – SOSTARIC 5, Maqueda 3, Blazevic, BÁNHIDI 4, Källman 1, BOMBAC 5 (1). Csere: Alilovic, Nagy M. (kapusok), BODÓ 4, Canellas 2 (1), SZ. SZUNAJKO 4, Balogh Zs. 3, Gaber 2, Kaspárek 2, Zsitnyikov 2. Edző: Carlos Pastor
Az eredmény alakulása. 6. perc: 2–4. 12. p.: 4–8. 16. p.: 5–11. 23. p.: 8–15. 28. p.: 9–19. 35. p.: 11–23. 38. p.: 14–23. 45. p.: 19–29. 53. p.: 24–33. 56. p.: 27–34
Kiállítások: 8, ill. 6 perc
Hétméteresek: 4/2, ill. 3/2
MESTERMÉRLEG
Csoknyai István:
– Kezdetben védekezésben túlságosan tiszteltük nagynevű ellenfelünket. A második félidőben pontosabban játszottunk, játékban előreléptünk. A lőtt gólok számának örülök, látványos, jó mérkőzést játszottunk.
Carlos Pastor: – Az első félidőben remekül játszottunk és jól védekeztünk. Fordulás után minden játékosomnak lehetőséget adtam, ekkor többet hibáztunk és a Füred sok gólt lőtt. Azon dolgozunk, hogy a hibáinkat kijavítsuk.

Később játszották
Eger Eszterházy SZSE–Grundfos Tatabánya KC 25–25 (12–13)
CYEB Budakalász–Telekom Veszprém27–38 (15–18)
Dabasi KC VSE–HE-DO B. Braun Gyöngyös 23–23 (13–13)
Sport36-Komló–Ferencvárosi TC 23–18 (11–9)

AZ ÁLLÁS
1. Telekom Veszprém22––70–44+264
2. MOL-Pick Szeged22––66–49+174
3. Ceglédi KKSE22––48–44+44
4. B.Braun Gyöngyös211–55–45+103
5. Grundfos Tatabánya KC211–47–43+43
5. Dabas KC VSE211–47–43+43
7. FTC21–148–41+72
8. Sport36 Komló21–145–50–52
9. Eger SBS Eszterházy2–1143–55–121
10. Mezőkövesdi KC1––122–24–20
11. Vecsés SE2––242–48–60
12. Balatonfüredi KSE2––247–59–120
13. Csurgói KK1––117–32–150
14. CYEB Budakalász2––247–67–200

 

Legfrissebb hírek

Ez nagyon sima volt: 14 góllal nyertünk Koszovóban

Kézilabda
4 órája

Férfi kézilabda NB I: a Győr és a Tatabánya idegenben, a Veszprém hazai pályán nyert

Kézilabda
2026.10.31. 20:29

Hegedűs Tibor lett az egri férfi kézicsapat vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.27. 19:12

Kilvinger Bálint: Bárki ellen reális esélye van a Szigetszentmiklósnak

Kézilabda
2026.10.27. 11:02

A 15 gólt szerző Szilágyi Benjámin vezérletével simán nyert a Pick Szeged

Kézilabda
2026.10.25. 19:31

A Budai Farkasok ellen sem hibázott a Veszprém a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.10.24. 19:51

Nagy hátrányból állt fel a Szeged, de csak döntetlent ért el, így kiesett a BL-ből

Kézilabda
2026.10.22. 20:24

Távozott a férfi kézi NB I-ben sereghajtó Eger vezetőedzője

Kézilabda
2026.10.22. 16:27