Kézilabda: Van miért visszavágnunk a Szegednek – Nagy László

MTI MTIMTI MTI
2018.09.11. 10:59
A bajnoki címet szeretné visszahódítani a Telekom Veszprém kézilabdacsapata a Szegedtől, a Bajnokok Ligájában pedig ismét a négyes döntőbe kerülés a cél Nagy László szerint.

A 37 éves csapatkapitány az M1 aktuális csatornán kedden emlékeztetett rá, hogy részben megváltozott az együttes szerkezete, mert voltak távozók és érkeztek új játékosok, így a felkészülés eddigi szakaszában és ezután is az a legfontosabb, hogy sokat gyakoroljanak az összhang megteremtéséért.

SZAVAZÁS

Két férficsapatunk is megkezdi menetelését a kézilabda Bajnokok Ligájában. Mire jutnak az idény végén?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

A Veszprém két magabiztos győzelemmel kezdte a bajnokságot, melyben a szegediek elleni első rangadó október 21-én lesz.

Van miért visszavágni nekik, de nem szabad ennyire előreszaladni, addig minden meccsünket illik megnyerni. Két magabiztos győzelemmel indultunk, ez önbizalmat adott, de tisztában vagyunk vele, hogy még fejlődni kell” – tette hozzá.

A beszélgetés során külön is szóba került az érkezők közül Sterbik Árpád és René Toft Hansen. Nagy László Sterbikre utalva kiemelte, nagyon fontos, hogy a védelem hathatós támogatást nyújtson a kapusoknak, Toft Hansent és a többi új játékost illetően pedig hangsúlyozta, minél hamarabb össze kell szokni, hogy a mozgásokban meglegyen az összhang.

Mindenkiben óriási elszántság van, célunk, hogy visszajussunk a BL final fourba” – szögezte le a csapatkapitány, hozzátéve, hogy ehhez a szezon elejétől kezdve nagyon jól kell játszani. Az előző idényben a Veszprém már a negyeddöntőbe jutásért rendezett párharcban alulmaradt.

Arra a felvetésre, hogy a válogatottban számíthatnak-e rá azután, hogy a szlovénok elleni két vb-selejtezőre visszatért, úgy reagált, az, hogy nélküle vagy vele utazik-e el a válogatott januárban a világbajnokságra, csak később dől el, de ha nagy sérüléshullám lesz, akkor számíthatnak rá.

A Veszprém szombaton a lengyel PGE Vive Kielce ellen, hazai pályán kezdi meg a BL-szereplését.

Hosszú idő telt el komoly tétmeccs nélkül, a szurkolók már várják, nem szeretnénk nekik csalódást okozni” – hangsúlyozta.

Legfrissebb hírek

Elképesztő izgalmak után, az utolsó öt percben a Szeged kiharcolta a továbbjutást a férfi kézi BL-ben!

Kézilabda
18 órája

A végére alakult ki a legnagyobb különbség, előnyt szerzett a Szeged a férfi kézi BL-párharc odavágóján

Kézilabda
2026.04.02. 20:27

Kiválóan védekezett a Veszprém, magabiztos előnyt szerzett a visszavágóra a PSG elleni playoffmeccsen

Kézilabda
2026.04.01. 20:23

Itt a nagy lehetőség a Veszprém előtt a bizonyításra

Kézilabda
2026.04.01. 10:12

A Szeged idegenbeli döntetlennel zárta a férfi kézilabda BL csoportkörét

Kézilabda
2026.03.11. 20:33

Nem rózsás a csapataink helyzete a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.03.07. 12:16

Sokba került a leolvadás: hatgólos előnyről kapott ki a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.03.05. 22:22

Bánhidi Bence: A legjobb szó a GOG-ra a kiszámíthatatlan

Kézilabda
2026.03.05. 09:03
Ezek is érdekelhetik