Férfi kézi: „Nem válsághelyzet volt nálunk, hanem egy sikertelen időszak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2018.10.26. 11:39
null
A Szeged bombaformában van (Fotó: Tumbász Hédi)
A Sport Tv Mai helyzet című műsorának vendége Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke volt, aki beszélt Jonas Källman szerződéshosszabbításáról, arról, hogyan jött ki tavaly decemberben a gödörből a csapat, és hogy milyen érzés az, hogy a szegediek százszázalékosak a BL-ben, és egyre gyakrabban megemlítik a final fourt is a csapattal kapcsolatban.

„Mindig jó egy vezetőnek, ha az általa irányított csapat sikeres, de a sport olyan, hogy hátradőlni sosem lehet. Talán a nyár eleje az, majd újrakezdődik minden” – mondta Szűcs Ernő Péter, a 2018–2019-es idényben százszázalékos szegedi kézilabdacsapat elnöke a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Szóba került, hogy bár most sikeres, alig egy évvel ezelőtt még nehéz helyzetben volt a Szeged (a magyar bajnokságban kikapott a Veszprémtől és a Tatabányától, döntetlent játszott a Budakalásszal és a Gyöngyössel, és sorozatban négy vereséget szenvedett a BL-ben), azonban ezt megoldotta a vezetőség.

„Nem válsághelyzet volt nálunk, hanem egy sikertelen időszak, amikor egy vezetőnek – s nemcsak nekem, hanem a kollégáknak és a tulajdonosnak is – végig kell gondolnia, hogy mi vezethetett ide, és mi vezet ki minket ebből a helyzetből. Abban teljesen biztosak voltunk, hogy a játékosok nem felejtettek el kézilabdázni, és hogy Juan Carlos Pastor sem felejtette el a szakmáját. Valahogy nem működött a kémia, és nekünk ezt az időszakot kellett átvészelnünk, és megadni azt a bizalmat mindenkinek, aki megérdemelte. Azért volt olyan játékos, akitől ebben az időszakban megváltunk (Denis Buntic – a szerk.). Igazából mi biztosak voltunk benne, hogy ebből a gödörből kijövünk” – tette hozzá a sportvezető, aki szerint jól jött a december, januári válogatott szünet is, és egy minden értelemben megváltozott csapat tért vissza a Tisza partjára.

„Azt gondoltuk, ez csak átmeneti állapot, és az a bizalom, amit kap tőlünk és a tulajdonostól a csapat, átsegíti a nehezebb időszakon – és ez így is történt. Akinek a szemében láttunk bármilyen bomlasztó jelenséget, attól megváltunk. Ez nem azt jelenti, hogy ő volt a bűnbak a történetben, de azt gondoltuk, neki nincs tovább helye a Szegedben.”

A teljes anyagot itt olvashatja el.

Legfrissebb hírek

Kézilabda: győzelemmel kezdtek az U16-os lányok a vb-n

Utánpótlássport
2026.10.16. 18:41

Megállítani a Costa testvérpárt! – a Sportingot fogadja a Pick Szeged a BL-ben

Kézilabda
2026.10.10. 13:57

Rosta Miklós: Egyre jobban kezdjük felvenni a ritmust

Kézilabda
2026.10.09. 08:04

Férfi kézilabda NB I: tízgólos győzelmet aratott a Szeged

Kézilabda
2026.10.06. 18:42

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
2026.09.26. 09:11

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54