Férfi kézi: Vranjestől elköszönt a szövetség is, váltás a kapitányi poszton

2018.10.05. 12:39
null
Ljubomir Vranjes a magyar válogatottnál sem folytatja a munkát (Fotó: Török Attila)
A Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöksége jelezte Ljubomir Vranjes szövetségi kapitánynak és segítőjének, Björn Sätherströmnek, hogy nem velük képzeli el a folytatást, így a svéd szakember nemcsak a Telekom Veszprémtől távozott, hanem a magyar férfiválogatott éléről is.
VRANJEST MENESZTETTE A VESZPRÉM – HIVATALOS

„A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége értékelte az elmúlt hónapokban, hetekben kialakult helyzetet, és azt a tényt, hogy Ljubomir Vranjes edzői megbízatása megszűnt a Telekom Veszprém együttesénél. Az elnökség mindezek ismeretében és Marosi László alelnök előterjesztésére a kapitányváltás mellett döntött, azaz szándékai szerint nem Ljubomir Vranjes és segítője, Björn Sätherström irányítaná a jövő januári világbajnokságra készülő férfiválogatottat. A szövetség vezetői a döntést közölték az érintettekkel. Amint megszületik a végleges megoldás, a Magyar Kézilabda-szövetség tájékoztatja a közvéleményt” – olvasható az MKSZ honlapján.

Mivel a nemzeti csapat október 24-én Európa-bajnoki selejtezőt játszik, a szövetségnek meg kell kezdenie az új szakmai stáb kinevezésének előkészítését. A megállapodás létrejöttekor az új kapitányt az MKSZ sajtótájékoztató keretében mutatja be. A szövetség ekkor ad majd információt a kapitányváltás okairól, részleteiről.

Vranjes 2017 januárja óta irányította a Veszprémet és a magyar férfiválogatottat. Vezetésével nemzeti csapatunk kijutott a dán-német közös rendezésű világbajnokságra, amelyre 2019 januárjában kerül sor.

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda ifjúsági Eb: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

Kézilabda
2026.08.06. 21:32

Novemberben jön az első FTC–Győr és Szeged–Veszprém – sorsoltak a női és férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.07.30. 15:05

„Egyértelmű volt, hogy elvállalom” – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
2026.07.23. 14:35

Hivatalos: Sótonyi László a magyar férfi kézilabda-válogatott új szövetségi kapitánya

Kézilabda
2026.07.23. 13:00

Csütörtökön jelentik be az új férfi kézikapitányt – Sótonyi Lászlót

Kézilabda
2026.07.22. 19:40

Sótonyi László: Egy kis dac is volt bennünk

Kézilabda
2026.07.21. 06:58

Egymásra mutogatnak a licencügy szereplői Mosonmagyaróváron

Kézilabda
2026.07.15. 15:21

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59