Női kézi: „Minden rendben, építkezünk” – reagált az Érd

Vágólapra másolva!
2018.11.20. 17:23
A napokban arról írt a misportunk.com, hogy adóhivatali végrehajtást kezdeményeztek a női kézilabda NB I-ben szereplő Érdet üzemeltető Érdi Sport Kft. ellen. A klub kedd délután hivatalos közleményben reagált – ezt idézzük alább tartalmi változtatás nélkül.



„Minden rendben van, építkezünk.

Miért fontos erről beszélni? Mert egy, a klub működését a bulvár szintjén taglaló megkeresés kapcsán érdemes tiszta vizet önteni a pohárba.

Az Érdi Sport Kft. vezetésében a tulajdonos, Érd MJV önkormányzata még 2018 nyarán komoly változtatásokat eszközölt. Nem véletlenül, hiszen a nagyon jó eredményekkel büszkélkedő NB I-es kézilabdacsapat és az utánpótlás működését is segítő kft. még most (három hónappal e változtatásokat követően) is a korábbi adminisztrációt rendezi.

És helyezi teljesen új, mindenben a vonatkozó törvényi előírásoknak megfelelő alapokra a gazdasági működést. Tiszta lappal folytatva: ez idő alatt a kft. működése stabilizálódott, adótartozása sincs. Építkezve is, hiszen csak az elmúlt napokban három meghatározó érdi játékossal írt alá szerződést a folytatásról. A stabil háttér elengedhetetlen és most már adott ahhoz a folyamathoz, amit az érdi kézilabda jelent: minőséget, sokszínűséget a legkisebbektől az országos és nemzetközi bajnokságokig. Ha csak a legfrissebbet nézzük, büszkék vagyunk arra, hogy az EHF-kupában idén is, újra megmérettethettünk.

A csapatot támogatók köre folyamatosan újul meg és bővül. Maximális tulajdonosi bizalom, hatalmas szurkolói biztatás mellett eszerint folytatja a klub: hajrá ÉRD!

Érdi Sport Kft.”

Legfrissebb hírek

Az ETO Szombathelyen, az FTC Mosonmagyaróváron aratott magabiztos győzelmet a női kézi NB I-ben

Kézilabda
14 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Az Esztergom kettő, a Budaörs hat góllal nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.01.31. 17:42

Női kézilabda NB I: a Vác már meg is nevezte az új vezetőedzőjét

Kézilabda
2026.01.31. 11:33

A következő idényben már nem Horváth Roland lesz a váci kézilabdázók edzője

Kézilabda
2026.01.31. 09:56

Női kézi NB I: a NEKA ellen folytatta hibátlan menetelését a Győr

Kézilabda
2026.01.30. 18:57

Női kézilabda NB I: hosszabbított saját nevelésű irányítójával a Debrecen – hivatalos

Kézilabda
2026.01.29. 12:40

Megszerezte idénybeli első győzelmét a Kozármisleny a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.01.24. 19:46
Ezek is érdekelhetik