Női kézi Eb: csak győzelemmel lehetnek elődöntősök a mieink

MTI MTIMTI MTI
2018.12.10. 10:39
A magyar női kézilabda-válogatott csak akkor juthat elődöntőbe a franciaországi Európa-bajnokságon, ha legyőzi Romániát a középdöntő harmadik fordulójában, szerdán Nancyban.

A csoportból még öt mérkőzés van hátra, s számos forgatókönyv elképzelhető. Az biztos, hogy a magyarok a német válogatott vasárnapi 26–25-ös legyőzésével életben tartották esélyüket a legjobb négy közé jutásra, amit kizárólag úgy valósíthatnak meg, ha megverik Romániát.

Azonban a siker sem jelentene biztos továbbjutást. Ha a két csapat azonos pontszámmal zárja a középdöntőt, közöttük az egymás elleni eredmény rangsorol, ez a spanyolok, a németek és a románok esetében a magyaroknak kedvezne, a hollandok és a norvégok esetében nem.

Ha kettőnél több csapat végez ugyanannyi ponttal, akkor közöttük – az egymás elleni eredményeikből számolt – minitabella dönt, ami a gólkülönbség miatt nem lenne előnyös a magyar válogatottnak.

Ha kedden a románok legyőzik a spanyolokat, a norvégok pedig a hollandokat, majd szerdán délután a norvégok a spanyolokat is megverik, a magyar együttesnek annak tudatában kell pályára lépnie 18 órától Romániával szemben, hogy győzelem esetén sem lehet elődöntős.

Mindkét középdöntő-csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat, ugyancsak Párizsban. Érdekesség, hogy utóbbira a románok elleni döntetlennel is maradna esélye a magyar csapatnak, de még egy győzelemmel is lemaradhat róla, ha számára szerencsétlenül alakulnak az eredmények.

A kontinenstorna győztese kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, s a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.

NŐI KÉZILABDA EB, KÖZÉPDÖNTŐ
2. CSOPORT (NANCY)
12. 7. 18.00
Spanyolország–Németország 23–29
12. 7. 21.00
MAGYARORSZÁG–Norvégia 25–38
12. 9. 15.00
MAGYARORSZÁG–Németország 26–25
12. 9. 18.00
Hollandia–Románia 29–24
12. 11. 18.00
Spanyolország–Románia Tv: Sport1
12. 11. 21.00
Hollandia–Norvégia Tv: Sport1
12. 12. 15.45
Spanyolország–Norvégia Tv: Sport1
12. 12. 18.00
MAGYARORSZÁG–Románia Tv: M4 Sport
12. 12. 21.00
Hollandia–Németország Tv: Sport1

A 2. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Hollandia 3 3 – – 85– 76 +9 6
2. Románia 3 2 – 1 84– 76 +8 4
3. Németország 4 2 – 2 111–110 +1 4
4. MAGYARORSZÁG 4 2 – 2 108–117 –9 4
5. Norvégia 3 1 – 2 93– 89 +4 2
6. Spanyolország 3 – – 3 76– 89 –13 0

 

Legfrissebb hírek

Kisfia tortával köszöntötte a válogatotthoz visszatérő Böde-Bíró Blankát

Kézilabda
2026.09.24. 08:50

Kedvező hírek Mosonmagyaróváron, nem súlyos Kukely Anna sérülése

Kézilabda
2026.09.23. 17:57

Golovin Vlagyimir: Mindenkitől a maximum kell a norvégok ellen

Kézilabda
2026.09.22. 18:45

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
2026.09.22. 16:54

Női kézilabda Eurokupa: Kukely Anna helyett Kajdon a keretben

Kézilabda
2026.09.21. 09:46

Női kézi: Albek Anna mégsem csatlakozik a válogatott kerethez, lemaradhat az Eb-ről is

Kézilabda
2026.09.18. 17:38

A Városligetben köszöntötték az 50 éve olimpiai bronzérmes női kéziválogatottunkat

Kézilabda
2026.09.16. 16:05

Golovin Vlagyimir: Magunknak kell bizonyítanunk

Kézilabda
2026.09.15. 10:57