Férfi kézilabda-vb: nézőrekordot remél a nemzetközi szövetség

2019.01.07. 14:45
null
(Fotó: handball19.com)
Nézőrekordot remél a nemzetközi szövetség (IHF) a csütörtökön kezdődő, német-dán közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon.

 

 

A német sportági szövetség elnöke, Andreas Michelmann úgy nyilatkozott: jelenleg azzal számolnak, hogy körülbelül 800 ezer szurkoló tekinti majd meg a meccseket a helyszíneken. Az eddigi nézőcsúcsot a 2007-es németországi vb tartja 750 ezer drukkerrel.

Németországban Berlin, München, Köln és Hamburg rendez mérkőzéseket, míg Dániában Herning és Koppenhága lesz helyszín. A magyar válogatott utóbbi városban kezdi meg szereplését a D-csoportban, amelyben sorrendben Argentínával, Angolával, Katarral, Egyiptommal, valamint az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik.

Az első három helyezett a középdöntőbe jut, a többi az alsóházi rájátszásban az Elnök-kupáért folytatja szereplését.

A vb győztese kijut a 2020-as tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek pedig részt vehetnek az olimpiai selejtezőtornákon 2020 tavaszán.

Legfrissebb hírek

Fordulatos meccsen húzta be a skandináv rangadót a duplázó Haaland vezette Norvégia; Görög dráma Belgrádban

Minden más foci
2026.09.24. 22:58

Skandináv csúcstalálkozó a legmagasabb európai szinten

Minden más foci
2026.09.24. 12:18

Vay Ádám a dán élvonalba szerződött

Jégkorong
2026.09.09. 18:56

Markgráf Ákos: Visz előre a koppenhágai közeg

Légiósok
2026.09.06. 11:22

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
2026.08.14. 16:43

Hej, amikor Zidane labdázásra használta a fejét! – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.12. 13:32

Sztoicskov és Lecskov bekavart a címvédő németeknek – vb-időutazás videókkal

Minden más foci
2026.07.10. 19:18

Az a bizonyos 1–7 és egy bizonyos rettenetes ütközés – vb-videók

Minden más foci
2026.07.08. 14:23