Női kézilabda: Brestbe szerződik az Érd francia balszélsője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.01.30. 08:34
null
Coralie Lassource két év után távozik Érdről (Fotó: Micheller Szilvia)
Két év után távozik az Érd női kézilabdacsapatából Coralie Lassource, a 26 éves balszélső a nyártól a Brestben folytatja pályafutását.

 

Már a 2019–2020-as idényre készül a Brest női kézilabdacsapata, amely egy hete megállapodott a Nantes világ- és Európa-bajnok balátlövőjével, Kalidiatou Niakatével, kedden pedig bejelentette, hogy szerződtette az Érd 26 éves balszélsőjét, Coralie Lassource-t.

A játékos 2017-ben az Issy Paris-ból igazolt Magyarországra, ahol 2017–2018-ban 32 tétmérkőzésen 60 gólt szerzett, a jelenleg is zajló idényben pedig 11 meccsen 28-szor volt eredményes. A francia válogatottban húsz alkalommal lépett pályára, de a 2016-os olimpiai felkészülés óta nem hívták meg a keretbe.

„Egy ambiciózus klubba akartam visszatérni Franciaországba, az, hogy éppen a Bresthez igazolhattam, örömmel tölt el. Szeretnék segíteni a csapatnak, hogy elérje a céljait, hogy eljusson a Bajnokok Ligájába, mert az az álmunk, hogy ott legyünk” – nyilatkozta Lassource aBrest honlapján.

Hozzátette, hogy nagyon hasznos volt számára az NB I-ben játszani, mert ugyan a Győr és a Fradi kiemelkedik a mezőnyből, a többi csapat ellen az utolsó percig küzdeni kell. Franciaországból ugyanakkor olyan emlékei vannak, hogy a gyengébb csapatokkal szemben nem volt szükség mindig teljes erőkifejtésre.

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Először nyert a Nyköbing a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.20. 18:02

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

A kapusok remekeltek Brestben, szoros meccsen nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.13. 22:52

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
2026.09.05. 23:27

A hónap utánpótlásedzője: Sótonyi László a júliusi díjazott

Utánpótlássport
2026.08.24. 13:48