Férfi kézi BL: a PSG idegenben is megverte a Nantes-ot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.02.07. 22:17
null
Sander Sagosennek (labdával) volt már ennél jobb meccse is – hat lövéséből csak három gól született (Fotó: Twitter/EHF)
A Paris Saint-Germain 35–31-re legyőzte idegenben a Nantes-ot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki mérkőzésén.

 

A két francia sztárcsapat ebben az idényben már ötödször találkozott egymással, az eddigi négy meccsükből hármat a PSG nyert és csak egyet a Nantes. A felek idénybeli első BL-meccsén párizsi sikerül született, Mikkel Hansenék hazai környezetben úgy verték meg 35–34-re a tavalyi kiírás döntősét, hogy a Nantes egyszer sem vezetett.

A mostani mérkőzésen a PSG 4–4 után a 20. percre 13–6-ra lerázta magáról a hazaiakat, akik azonban a félidő végére feljöttek egy gólra (15–16). Egyenlíteniük azonban nemcsak ekkor, hanem a második játékrész elején sem sikerült, pedig többször is megvolt rá az esélyük.

A fővárosiak a mérkőzés végéhez közeledve egyre kíméletlenebbül használták ki a sokat kockáztató Nantes hibáit, így az utolsó percekre nem maradt izgalom (31–35).

Az egyenes kieséses szakaszba már korábban bejutó PSG a győzelmével megszilárdította vezető helyét a B-csoportban a Mol-Pick Szeged előtt, Kiril Lazarovék nyeretlenségi sorozata viszont már öt meccs óta tart.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 11. FORDULÓ
B-CSOPORT
Nantes (francia)–Paris SG (francia) 31–35 (15–18)
Ld:
Lazarov 6, Rivera 6, ill. Abalo 7

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Paris SG (francia) 11 10 1 355–300 +55 20
2. MOL-PICK SZEGED 10 7 1 2 300–285 +15 15
3. Flensburg (német) 10 5 5 274–266 +8 10
4. Nantes (francia) 11 3 3 5 329–321 +8 9
5. PPD Zagreb (horvát) 10 3 2 5 252–278 –26 8
6. Zaporizzsja (ukrán) 10 3 1 6 298–302 –4 7
7. Celje PL (szlovén) 10 3 1 6 262–289 –27 7
8. Skjern Handbold (dán) 10 2 2 6 279–308 –29 6
Legfrissebb hírek

Férfi kézi BL: a Szeged mindkét előző döntőst elkerülte, a Veszprém viszont megkapta a Füchse Berlint

Kézilabda
2026.06.26. 12:15

Sikerre kódolva – a férfi kézi BL-győztes Barca háttere

Képes Sport
2026.06.25. 17:18

Katalán ünnep Kölnben, a Barca nyerte meg a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
2026.06.14. 19:43

A Magdeburg nem bízta a véletlenre, simán megnyerte a bronzmeccset a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
2026.06.14. 16:40

Charlotte Bonaventura is megszólalt a Veszprém berlini BL-visszavágójának végén történtekről

Kézilabda
2026.05.12. 17:35

A férfi kézi BL elődöntőjében megismétlődik az elmúlt két finálé párosítása

Kézilabda
2026.05.12. 15:35

Hatalmas harc és dráma Berlinben, a Veszprém hetesekkel maradt le a négyes döntőről

Kézilabda
2026.05.06. 20:46

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
2026.05.02. 13:17
Ezek is érdekelhetik