Női kézi: hosszabbítás és szerződéskötés a Fradinál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.16. 15:47
null
Suba Sára úgy érzi, a fejlődése érdekében váltania kell (Fotó: Török Attila)
Az elmúlt két évet a Vácnál kölcsönben töltő, ferencvárosi nevelésű junior-világbajnok kapus, Suba Sára új szerződést írt alá a fővárosi klubbal. A tizenkilenc éves tehetség 2021 nyaráig a zöld-fehérek játékosa marad, de a következő szezont a tervek szerint az MTK-nál tölti kölcsönben.

 

„Nagyon jól éreztem magam a Vácnál, de a fejlődésem érdekében váltanom kell – mondta Suba Sára a klub hivatalos honlapjának. – Sokat számított a döntésemben, hogy Golovin Vlagyimir nagyon bízik bennem, illetve, a juniorválogatottnál dolgoztunk már együtt, vagyis én is tudom, hogy mire számíthatok tőle. Nagy vágyam, hogy egyszer a Fradi felnőttcsapatának legyek meghatározó tagja, ehhez pedig amellett, hogy rengeteget kell dolgoznom, több játékidőre is szükségem van.”

A Fradi profi szerződést kínált a 17 éves Zsiborás Lucának, aki az elmúlt hónapokban a két beálló sérülése miatt került az első kerethez, és meggyőző teljesítményt nyújtott az edzéseken, valamint a mérkőzéseken is tehermentesíteni tudta Mészáros Reát. A fiatal tehetség a több játéklehetőség reményében és a fejlődése érdekében a szezon hátralévő részét az MTK-nál tölti.

„Meglepett a lehetőség, de nagyon örülök neki, hogy az MTK-nál a tervek szerint rendszeres játéklehetőséghez jutok. Nagyon kedvesen fogadtak a lányok, akiket a közös edzésről már ismertem korábban is, ráadásul Bánfai Kíra a Fradi utánpótlásában is csapattársam volt, szóval ő sokat tud segíteni a beilleszkedésben. Nagyon fordult velem a világ az elmúlt hónapokban, nagyon gyorsan történik minden, de hihetetlenül boldog vagyok és igyekszem megszolgálni a bizalmat” – mondta a beálló.

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
13 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
15 órája

A gyengébb kezdés ellenére 17 góllal nyert az FTC a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2026.02.01. 16:49

Legutóbb Balatonfüreden kézilabdázó irányítót igazolt az ETO

Kézilabda
2026.01.27. 10:13

Emily Vogel: Kellett némi idő, hogy alkalmazkodjunk Jesper Jensen taktikájához

Kézilabda
2026.01.26. 06:33

A Ferencváros a második félidőben állva hagyta a Ljubljanát

Kézilabda
2026.01.24. 17:32

Női kézilabda: a Fradi sportigazgatója szerint a távozók is maradtak volna; Glauser az utolsó pillanatban döntött

Kézilabda
2026.01.23. 11:24

Női kézilabda NB I: tartalékosan nyert az FTC, ismét ikszelt Fehérváron az Esztergom

Kézilabda
2026.01.21. 20:19
Ezek is érdekelhetik