Kézi: Látszott rajtam, hogy a volt csapatom ellen játszom, ki kellett zárnom – Klujber

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.16. 15:26
A várakozásoknak megfelelően biztosan jutott a Török Bódog Magyar Kupa döntőjébe a Ferencváros női kézilabdacsapata, miután végig vezetve hét góllal legyőzte a Dunaújvárosi Kohász KA-t. A találkozó után Klujber Katrinnal és Pásztor Noémivel beszélgetett az NSO Tv stábja.

Pásztor Noémi szerint a Fradi elérte célját, vagyis, hogy könnyed győzelemmel jusson a döntőbe.

„Tartogatjuk holnapra az energiánkat, mert a Győr ellen nehezebb lesz. Boldogok vagyunk, hogy döntőt játszhatunk holnap.”

Mivel a Bajnokok Ligájában még nem léphet pályára, legutóbb négy héttel ezelőtt játszott meccset, azóta folyamatosan csak edzéseken vesz részt.

„Kicsit nehéz volt, hogy csak a lelátóról láthattam a lányokat, nagyon vártam, hogy végre én is pályán lehessek velük.”

Az NSO Tv videójában azt is elmesélte, mi motiválta ebben a nehéz időszakban, illetve arról is beszélt, hogy még mindig libabőrös lesz a Főnix Csarnokban, hiszen itt nyerték meg a junior-világbajnokságot.

Klujber Katrin szerint a csapat jól kezdte az első félidőt.

„A védekezésünk nagyon agresszív volt, a második félidőben volt egy kis hullámvölgy, a védekezés kicsit elcsúszott és nem úgy ment, ahogy szerettük volna. De nagyon jó végjátékot játszottunk.”

Viszont elárulta: furcsa érzés volt előző csapata, a Dunaújváros ellen játszani.

„Az elején ez szerintem meg is látszott a teljesítményemen, nem úgy ment, ahogy szokott. Aztán a második félidőre tényleg megpróbáltam teljesen kizárni, mert tudtam, hogy anélkül a szünet után sem tudtam volna jól teljesíteni.”

Ez a titka, Tomoriék így regenerálódnak 24 óra alatt

TÖRÖK BÓDOG MAGYAR KUPA
ELŐDÖNTŐ
DUNAÚJVÁROSI KKA–FERENCVÁROS 26–33 (11–17)

A meccs részleteit és összefoglalóját ide kattintva lehet megismerni.

Legfrissebb hírek

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

A szorgalmas és makacs Boby kapitány a fedélzeten – edző, csapattárs és játékos Borbély Balázsról

Labdarúgó NB I
10 órája

Lehet még nagyobbat álmodni – Smahulya Ádám jegyzete

Labdarúgó NB I
18 órája

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
20 órája

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
Tegnap, 13:50

Hét éve nem kapott ki a Ferencváros idegenben fővárosi csapattól – a Vasas megszakítaná a sorozatát

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:50

Még három vagy négy pont kell az El-nyolcaddöntőhöz az FTC számára

Európa-liga
Tegnap, 10:06

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
2026.11.06. 19:27