Női kézi BL: Boldognak kell lennünk, hogy elhoztunk egy pontot Győrből – Bíró Blanka

2019.03.03. 10:06
Ahogy az első, úgy a második egymás elleni csoportmérkőzésén is 32–32-es döntetlen játszott egymással a Győri Audi ETO KC és az FTC-Rail Cargo Hungaria a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A lefújás után inkább a Fradi játékosai ünnepeltek, közülük a 12 gólig jutó Nerea Pena és a heteseket, ziccereket hárító Bíró Blanka értékelt az NSO Tv-nek. 



Bíró Blanka
így látta a mérkőzést.


Bíró Blanka
így látta a mérkőzést.

„A hazai meccsünkön a Győr szerzett egy pontot, idegenben most mi szereztünk. Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert visszajöttünk, folyamatosan mentünk az ellenfél után, és szerencsére a végére döntetlenre tudtuk hozni a mérkőzést. Amikor vezettünk egy góllal, megvolt az esélyünk arra, hogy kettőre növeljük az előnyüket, ezt sajnálom, hogy nem sikerült. Okosabbnak kellett volna lennünk, hirtelen meg akartuk nyerni a meccset. De Győrben nagyon boldognak kell lennünk, hogy elhoztuk azt az egy pontot.”

A 12 góljával a mezőny legeredményesebbje, Nerea Pena a következőket mondta.

„Ez a döntetlen felér egy győzelemmel, hiszen fél perccel a vége előtt még hátrányban voltunk. Az utolsó öt percben nagy nyomást helyeztek ránk, de meg tudtunk nyugodni. Nemcsak azt kell nézni, hogy ki hány gólt lőtt, mindenki nagyot harcolt, s jól játszott.”

KÉZILABDA
NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 5. FORDULÓ
2. CSOPORT

GYŐRI AUDI ETO KC–FTC RAIL-CARGO HUNGÁRIA 32–32 (15–13)
Győr,
Audi Aréna,5475néző.Vezette:Mitrevszki, Todorovszki (északmacedónok)
GYŐR:Kiss É. – Knedlíková 3, Tomori 2, Groot 5 (2), PINTEA 6, A. HANSEN 5, Puhalák 4. Csere:Grimsbö (kapus), E. Amorim, V. Kristiansen 2, S. Oftedal 3, Bódi 2, Görbicz.Edző:Danyi Gábor
FTC:Bíró B. – Lukács V. 2, Háfra N. 3, Kovacsics 2, Mészáros R. 1, PENA 12 (3), Schatzl N. 2.Csere:Szemerey (kapus), Horváth D., KLUJBER 5 (2), Klivinyi 2, Márton 1, Faluvégi 1, B. Klikovac 1.Edző:Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 4. perc:0–2.7. p.:3–2.14. p.:10–7.27. p.:14–13.35. p.:17–17.39. p.:20–18.42. p.:21–21.50. p.:27–28.53. p.:29–30. 57. p.: 31–30
Kiállítások:2, ill. 6 perc
Hétméteresek:5/2, ill. 7/5
MESTERMÉRLEG
Danyi Gábor:
– Mindenki magából indul ki, de ha valaki a mérkőzés eredményéből téves következtetést vonna le, azt edzőtársammal együtt visszautasítjuk. Győzni szerettünk volna, ez a mérkőzés így sikerült. Hétméteresek, ziccerek maradtak ki, ezúttal ennyire futotta. Az élet mindig kiegyenlít, mert ezúttal az FTC volt szerencsés. Sajnálom a győzelem elmaradását, de a mérkőzés iramára, hangulatára nem lehetett panasz.
Elek Gábor:– Nagyon érdekes mérkőzést játszottunk, az itt megszokott kiváló hangulatban. Kissé rányomta bélyegét a játékra, hogy kisebb volt a tét, de ahogy azt már hangoztattuk, egy Fradi–Győr mérkőzés sosem lehet teljesen tét nélküli. Jó barátok vagyunk, de a pályán a győzelem a fontos. Csapatom óriásit küzdött, a mérkőzésen nem a védekezés erőssége domborodott ki, de bírtuk az iramot, s a végén most nekünk alakult szerencsésebben az eredmény.

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A Győr úgy nyert, ahogy akart a norvég Storhamar ellen

Kézilabda
2026.09.20. 15:28

Norvégiában folytatná győzelmi sorozatát az ETO

Kézilabda
2026.09.20. 08:41

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Óriási kapusteljesítményekkel nyert a Győr a Kisvárda ellen a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2026.09.15. 19:30

Johansson és Jensen is elégedett lehet csapatával a női kézi BL-játéknap után

Kézilabda
2026.09.14. 12:30

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21

Nem fért kétség a Győr győzelméhez a Nyköbing elleni BL-mérkőzésen

Kézilabda
2026.09.12. 17:55