Női kézi: Ilyen közönség előtt sohasem jó veszíteni – Elek Gábor

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.18. 10:39
A Győri Audi ETO KC 32–29-re győzött az FTC-Rail Cargo Hungaria ellen a női kézilabda Magyar Kupa debreceni döntőjében, ezzel a címét megvédve, 14. alkalommal hódította el a trófeát. A találkozó után Elek Gábor vezetőedzővel és Klujber Katrinnal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Elek Gábor elmondta: van benne keserűség a finálé miatt.

„Sohasem jó veszíteni, pláne egy kupadöntőt ilyen közönség előtt, mert csodálatos volt, amit a saját közönségünk velünk művelt. Ez sohasem jó érzés, de azt gondolom, hogy az első negyedórát, húsz percet leszámítva nagyon büszke lehetek erre a fiatal kis csapatra, úgyhogy vegyesek az érzések.”

Klujber Katrin is csalódott volt a találkozó után.

„Ha úgy kezdünk, ahogy a második félidőben, akkor más eredmény is születhetett volna. Nem tudom, mi volt előtte velünk. A védekezés sem ment úgy, támadásban is több technikai hibát követtünk el, nagyon sok lerohanásgólt kaptunk.”

Ha dolgozni kell, nagyon dolgoznak, ha bulizni kell, nagyon buliznak – Danyi

NŐI KÉZILABDA MAGYAR KUPA NÉGYES DÖNTŐ, DEBRECEN
DÖNTŐ
Győri Audi ETO KC–FTC-Rail Cargo Hungaria 32–29 (18–11)
Debrecen,
Főnix-csarnok, 5200 néző. Vezette: Horváth P., Marton B.
GYŐR:
LEYNAUD – Knedlíková 2, GROOT 8 (3), OFTEDAL 5 (2), BRATTSET 4, Amorim 3, Görbicz 3 (3). Csere: Kiss É, Grimsbö (kapusok), Kristiansen, 3, HANSEN 3 Pintea 1, Bódi. Edző: Danyi Gábor
FERENCVÁROS:
BÍRÓ B. – Lukács, Mészáros R. 1, HÁFRA 5, Horváth D., Kovacsics 4, SCHATZL NADINE 5. Csere: Szikora (kapus), PENA 7 (5) Klivinyi 1, KLUJBER 4 (1), Pásztor N. 1, Faluvégi 2. Edző: Elek Gábor
Az eredmény alakulása. 5. perc:
3–0. 14. p.: 9–2. 20. p.: 13–5. 37. p.: 20–17. 44. p.: 22–22. 52. p.: 28–24
Kiállítások:
8, ill. 4 perc
Hétméteresek:
8/8, ill. 7/6

Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
5 órája

Tizenöt góllal nyert a Győri ETO a német bajnokság éllovasa ellen

Kézilabda
21 órája

Női kézi: a Győr edzője még csak közel sem állt ahhoz, hogy csatlakozzon az Odenséhez

Kézilabda
2026.11.06. 09:43

Az idény végén távozik az ETO irányítója – hivatalos

Kézilabda
2026.11.05. 10:21

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
2026.11.05. 06:30

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 23:08

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
2026.11.02. 12:41

Per Johansson az FTC elleni döntetlenről: „Ez volt az egyik legjobb meccsünk, amióta Győrbe érkeztem”

Kézilabda
2026.11.01. 10:30