Női kézilabda: Dragana Cvijics idénye véget ért – lapértesülés

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.03.26. 10:09
null
Cvijicsre az elviselhetetlen térdfájdalmai miatt műtét vár (Fotó: Tumbász Hédi)
A Gazeta Sporturilor információja szerint véget ért Dragana Cvijics idénye, a CSM Bucuresti szerb válogatott beállója térdproblémák miatt nem léphet pályára a bajnokság és a Bajnokok Ligája hátralévő mérkőzésein.

 

Cvijics már régóta bajlódott porcsérüléssel, folyamatosan orvosi felügyelet mellett játszott, de fájdalmai olyan elviselhetetlenek lettek, hogy nem halogatható tovább a műtét. Ez azt jelenti, hogy a szintén sérült balátlövő, Cristina Neagu mellett újabb klasszisát veszítette el a CSM, és ez döntő lehet a francia Metz elleni BL-negyeddöntős párharc során.

A lap szerint Andrea Lekics sincs tökéletes állapotban, hátsérülése miatt bizonytalan, mikor játszhat ismét.

A klub közben a hivatalos honlapján bejelentette, hogy három év után nem tart igényt Paula Ungureanura, aki a nyáron távozik a bukaresti csapattól.

„Karrierem szép színtere volt Bukarest, nagyon büszke vagyok erre az időszakra. Úgy döntöttem, eljött az ideje, hogy másik feladatba kezdjek, de természetesen a CSM mindig a szívemben marad” – nyilatkozta Paula Ungureanu, aki 2006 és 2008 között a Dunaferr kapusa volt, de védett a Hypóban, a Podravkában és a Valceában is.

 

Legfrissebb hírek

A stabil védekezés a győri kézilabdázók sikereinek alapja

Kézilabda
2026.09.21. 17:56

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

A Bukarest kilencgólos előnyről bukott el, a Metz a négygólos Vámossal nyert a Podravka ellen

Kézilabda
2026.09.19. 19:49

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

A címvédő Metz 40 gólt szerezve nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
2026.09.13. 18:21

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Elkapta a rajtot a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.09.08. 10:57

Európai kézilabdaligák: Kuczora Csenge négy gólja Bukarestben

Kézilabda
2026.09.01. 19:25