Női kézi: „Nem hiszem, hogy Neagu Bukarestben marad”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.03.11. 21:03
null
Neagu fizetési igényét nem tudják kielégíteni Bukarestben (Fotó: prosport.ro)
Román sajtóhírek szerint Cristina Neagu havi 17 366 eurós fizetést kap, de 20-21 ezer eurót szeretne az új idényben, ezt azonban a CSM Bucuresti, illetve a város nem szeretné megadni neki. A ProSportnak a kétszeres olimpiai bronzérmes Vasile Stinga úgy nyilatkozott, a klub gyengén igazolt a következő szezonra.

 

Vasile Stinga szerint csoda lenne, ha Cristina Neagu a CSM Bucuresti-ben maradna. A jelenleg sérült balátlövő szerződése a nyáron lejár, és várhatóan egy másik topcsapatban folytatja pályafutását.

„Nem hiszem, hogy maradna. Főleg, ha azt mondom, hogy a csapat Crina Pintea és Denisa Dedu kivételével gyengén igazolt. Az új játékosok – Carmen Martin és Linnea Torstensson például – nem azon a szinten vannak, ami a BL-győzelemhez kell. Véleményem szerint a csapat most sem jut be a final fourba, lehetetlen, hogy legyőzze a Metzet” – nyilatkozta a 62 éves tréner.

A lap megszólaltatta Bukarest polgármesterét, Gabriela Fireát, aki elmondta, hogy a város nem tud többet nyújtani Neagu jelenlegi 17 366 eurós havi fizetésénél.

„Több megbeszélés is történt az elmúlt időszakban, Cristina Neagu jelenlegi fizetésénél jóval többet, 20-21 ezret kér a menedzsere. Legalábbis a CSM ügyvezető igazgatója, Szabó Gabriella erről tájékoztatott. Tiszteletben tartjuk a teljesítményét és az értékét, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy többet adjunk a jelenlegi fizetésénél” – nyilatkozta Firea.

 

Legfrissebb hírek

„Az FTC minden szempontból előrelépést jelent” – Elizabeth Omoregie útja Athéntól Budapestig

Kézilabda
2026.02.03. 11:04

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2026.02.03. 09:05

Kézi: gondolkodó, döntésképes játékosokat nevelnek az ETO akadémiáján

Utánpótlássport
2026.01.21. 11:24

Kézilabda: Eb-re készül a junior férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.01.20. 16:15

Női kézilabda BL: az Esbjerg győzelmével megelőzte a Bistritát

Kézilabda
2026.01.18. 21:53

„A bukarestiek ajánlata minden szempontomnak megfelelt” – Faluvégi Dorottya az átigazolásáról

Kézilabda
2026.01.16. 09:53

Kézilabda Európa-bajnokság: nemzetközi jelenlét és hazai újdonság a Josera Petfood-tól

Kézilabda
2026.01.16. 08:32

Kézi: nívós ellenfelekkel kezdte az évet az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
2026.01.13. 10:31
Ezek is érdekelhetik