Férfi kézi Eb-sel.: „Csak az orosz edzőt hallottam, kemény szidást kaptak”

2019.04.15. 08:49
A magyar férfi kézilabda-válogatott 23–23-as döntetlent játszott az oroszokkal Érden Európa-bajnoki selejtezőn. A mieink ötgólos hátrányban is voltak a második félidőben, Lékai Máté időn túli hétméteressel egyenlített. A találkozó után a Spanyolországban légióskodó Ligetvári Patrikkal beszélgetett az NSO Tv stábja.

Ligetvári Patrik elmondta: számítottak arra, hogy nekik fognak esni Érden az oroszok.

„Hallottuk, hogy milyen szidást kaptak a kinti mérkőzés után. Maximálisan megpróbáltunk felkészülni, egy kicsit sem akartuk félvállról venni az orosz csapatot, mert tudtuk, hogy milyen erőt képvisel, és azt is kaptuk, amire számítottunk. Az első félidőben sikerült beragadnunk a mérkőzésbe, ami nem volt annyira jó, de a második félidőben nagyot küzdött a csapat, és győzelemmel felérő döntetlent tudtunk kiharcolni hazai pályán.”

Az NSO Tv videójában Ligetvári elmeséli, milyen szidást hallott, illetve a spanyolországi jövője is szóba került.

Büszke vagyok a fiatalításra, nincs is másik út – Matics

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
7. CSOPORT, 4. FORDULÓ
Magyarország–Oroszország 23–23 (11–15)
Jegyzőkönyv később.
17.00: Szlovákia–Olaszország

A csoport állása:1. Magyarország 7 pont (+22), 2. Oroszország 5 (+9), 3. Olaszország 2 (–19), 4. Szlovákia 0 (–12)
A csoportok első két helyezettje, valamint a nyolc selejtezőcsoport négy legjobb csoportharmadikja vehet részt a 2020 januárjában sorra kerülő, norvég-osztrák-svéd közös rendezésű kontinensviadalon.

Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
6 órája

Kézilabda: két góllal verte a horvátokat az ifjúsági fiúválogatott

Utánpótlássport
23 órája

A hónap utánpótlásedzője: október jelöltjei

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Szita Zoltán szerint a magyar kézisek esélyt sem adtak Montenegrónak

Kézilabda
Tegnap, 8:56

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2026.11.06. 20:20

Rosta Miklós a fiatalokról: Mindenki remekül szállt be a meccsbe, gratulálok nekik!

Kézilabda
2026.11.06. 11:35

Sótonyi László: Ha a személyiségüket, ha a tudásukat nézzük, ez egy jó csapat!

Kézilabda
2026.11.06. 08:57

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
2026.11.05. 22:01