Férfi kézi BL: A Veszprémnek sok veszítenivalója lesz, nekünk semmi – Machulla

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.05.03. 12:08
null
Maik Machulla csapata mgpróbálkozik a lehetetlennel (Fotó: AFP)
Miközben a Bundesligában szépen halad a címvédés felé, a Bajnokok Ligájában már csak kisebbfajta csodával juthat be a kölni négyes döntőbe az SG Flensburg-Handewitt. A kézilabdacsapat azonban erre készül, noha a Telekom Veszprém elleni hazai mérkőzésen 28–22-es vereséget szenvedett.

 

 

Sigurmannsson: Nagyon jó esélyünk van a továbbjutásra
David Davis: Ha egy pillanatra is bealszunk, vége, kiestünk

„Megpróbálkozunk a lehetetlennel” – idézte a Bild a flesburgiak edzőjét, Maik Machullát, aki a szerdai, SC DHfK Leipzig elleni 27–21-es győzelemből kiindulva úgy látja, csapata megmutatta, milyen játék szükséges a veszprémi sikerhez.

Elméletben persze könnyű azt mondani, hogy kemény és határozott védekezésből eredményes kontratámadásokat kell vezetni, de még a lipcseiekkel szemben is sikerült a második félidőben annyira leereszteni, hogy a vendégek felzárkózzanak két gólra. Ez szombaton nem engedheti meg magának a csapat.

Amíg a Veszprém múlt szerda óta a visszavágóra készült, addig a Flensburg két meccset is játszott, Machulla annak örül, hogy legalább csütörtökről átkerült szerdára az egyik, így három nap is marad a szombati összecsapásig.

„Ez mind fizikailag, mind szellemileg jót tesz majd a játékosoknak – mondta, hozzátéve, hogy talán pszichésen is előnyben lesznek. – A Veszprémnek sok veszítenivalója lesz, nekünk semmi. A német kézilabdát képviseljük, és tudom, hogy a csapatom sok mindenre képes.”

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SZOMBAT
17.30:
Telekom Veszprém–Flensburg-Handewitt (német) (Tv:Sport1)– élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 28–22

 

 

Legfrissebb hírek

A jövő sztárjai: Eklemovic Márkó és Nikola

Utánpótlássport
2026.09.21. 09:00

Férfi kézi BL: a Szeged most már lépéskényszerben van

Kézilabda
2026.09.18. 14:01

Kézilabda: hamar bejött a Nielsen-faktor

Kézilabda
2026.09.18. 13:57

Kézilabda: az első csapatról álmodnak a Veszprém NB I/B-s fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.18. 09:07

Ez mestermunka volt: hat góllal nyert Berlinben a Veszprém!

Kézilabda
2026.09.16. 22:35

Biztos sikerek után északi túrák jönnek a Veszprémnek a kézilabda BL-ben

Kézilabda
2026.09.16. 10:11

Kézilabda: A csapategység hozta meg az Eb-győzelmet – Eklemovic Márkó

Utánpótlássport
2026.09.12. 10:54

Magnus Röd: Nagyszerű érzés újra pályára lépni a szurkolóink előtt

Kézilabda
2026.09.11. 12:04